Meghalt társuk, akinek nem segítettek – felfüggesztett szabadságvesztést javasol az ügyészség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt vádat emeltek két férfi ellen, aki a Karancs-kilátóból tavaly júliusban kieső sérült társának nem nyújtott segítséget – közölte a Nógrád megyei főügyészhelyettes.

Sziliné Séber Anita közölte: a fiatal férfiak tavaly július 25-én este Somoskőújfalun megbeszélték, hogy kimennek a Karancs-hegyi kilátóhoz. Este tíz óra körül indultak el gyalog a vízmosásos, csúszós, meredek terepen. Éjféltájban érkeztek meg, felmentek a mintegy huszonöt méter magas kilátó tetejére, ahol 15-20 percet tartózkodtak.

A kilátóról lefelé jövet az elöl haladó 20 éves férfi több mint hét méter magasságból kiesett a kilátó mellé, a földes útra. A vádlottak nem nyújtottak tőlük elvárható segítséget nyilvánvalóan sérült társuknak. Mobiltelefonon sem értesítettek senkit, és gyalog is csak órákkal később indultak el segítségért, amikor társuk már elvesztette eszméletét.

A fiatalember súlyos sérülései miatt másnap hajnalban meghalt.

A főügyészhelyettes hozzátette: a nyomozás nem bizonyította kétséget kizáróan, hogy azonnali segítségnyújtás esetén a férfi élete megmenthető lett volna.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a 27 és 28 éves férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat, és – tárgyalás mellőzésével – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta – közölte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. február 24.

Elítélték az anyát és kisgyermekét cserbenhagyó gázolót

Egy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte jogerősen a Zalaegerszegi Törvényszék azt a nőt, aki 2018-ban autójával – benne két kiskorú gyermekével – a zebrán gázolt el Nagykanizsán egy anyát és négyéves fiát és a baleset helyszínéről segítségnyújtás nélkül távozott.