Meghosszabbították a badacsonyi támadók letartóztatását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letartóztatásban marad az a két badacsonyi támadó, aki szeptemberben dulakodás közben megölt egy embert.

A Veszprém Megyei Főügyészség csütörtöki közleményében azt írta, mindkét gyanúsítottnál fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye illetve annak lehetősége, hogy a tanúk megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetik a bizonyítást. Az egyik gyanúsított esetében újabb bűncselekmény elkövetésétől is tartani kellene, ha szabadlábra kerülne.

A két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei férfi szeptember 8-án ittas állapotban, Badacsony egyik központi parkolójában, közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során bántalmazta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.