Meghosszabbították a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Meghosszabbította a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A kerületi bíróság szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbította meg az ukrán állampolgárságú férfi letartóztatását. A Viking Sigyn kapitányát vízi közlekedés – halálos tömegszerencsétlenséget okozó – gondatlan veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel gyanúsítja a nyomozó hatóság.

Az elsőfokú bíróság végzése szerint a gyanúsított letartóztatása óta a megalapozott gyanú nem gyengült. A gyanúsított nem kötődik Magyarországhoz, európai helyismerettel, külföldi kapcsolatokkal rendelkezik, ukrán állampolgár, Ukrajna pedig nem adja ki más államnak saját állampolgárát.

Mindezeket és a gyanúsításba szereplő bűncselekmény tárgyi súlyát is figyelembe véve fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a szakértői vélemény alapján a gyanúsított korábban elektronikus adatot törölt, és ezzel megnehezítette a bizonyítást. A nyomozás jelenlegi szakaszában megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés alkalmazása nélkül mások befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást – írták.

A kerületi bíróság a szigorúbb magatartási szabályokkal elrendelt bűnügyi felügyelet alkalmazását sem látta alkalmasnak a bizonyítás veszélyeztetésének kiküszöbölésére. A kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok az eljárás jelenlegi szakaszában kizárólag letartóztatással biztosíthatók – közölték.

A végzés nem végleges – áll a törvényszék közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. június 28.

Hajóbaleset: a Kúriához fordul jogorvoslatért a Legfőbb Ügyészség

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) jogorvoslati indítványt terjesztett elő a Kúrián, mert törvénysértőnek tartják, hogy a május 29-ei dunai hajóbaleset miatt indult büntetőeljárás gyanúsítottjával szemben a bíróság letartóztatás helyett – óvadék letétele esetén – bűnügyi felügyeletet rendelt el.