Megkedződött Kovács Béla pere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.


A törvényszék előkészítő ülését államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják, azon csupán a bíró, az ügyészek, a védők és vádlottak vesznek részt.

Kovács Béla korábbi nyilatkozataiban tagadta a vádakat. Kedden az előkészítő ülés előtt a törvényszéken is arról beszélt a sajtó képviselőinek: ő nem tudhatta, hogy hírszerzőkkel beszélt, „nincs a homlokukra írva”.

A vád lényege, hogy a képviselő 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat a többi között energetikai ügyekben, az európai parlamenti választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről. Mindezek célja az volt, hogy az EP-n belül erős háttérbázissal rendelkező, nyíltan EU-ellenes tábor jöjjön létre, belülről bomlasszák az Európai Közösségek intézményeit és az orosz érdekeket helyezzék előtérbe.

[htmlbox BDT]

A költségvetési csalásra vonatkozó – az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felvetése nyomán kivizsgált ügyben – a vád szerint a képviselő és három társa összesen több mint 21 ezer euró (több mint hatmillió forint) vagyoni hátrányt okozott az EP-nek 2012-2013-ban fiktív gyakornoki állásokkal.

Kovács Béla korábbi nyilatkozataiban tagadta a vádakat. Kedden az előkészítő ülés előtt a törvényszéken is arról beszélt a sajtó képviselőinek: ő nem tudhatta, hogy hírszerzőkkel beszélt, „nincs a homlokukra írva”.

Hozzátette, a gyakornokokkal kapcsolatos összeg pedig jóval kisebb a vádiratban megjelöltnél, egyébként is visszafizette.

Kovács Béla újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: azért lépett ki tavaly decemberben, a vádemeléskor a Jobbikból, hogy ne legyen tehertétel pártja számára a választási kampányban. Megjegyezte, számára egyébként a Jobbikban egyedül a „két Gábor” volt fontos akkor: Vona Gábor pártelnök és Szabó Gábor pártigazgató. A párt jelenlegi belső viszonyairól a volt jobbikos politikus nem akar állást foglalni.

Kovács Béla és költségvetési csalás miatt megvádolt három társa szabadlábon védekezik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 6.

A Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital bejelentése után a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a választópolgárok számára vonatkozó adatszolgáltatást

Az önkormányzati választás során szó szerint egy-két szavazaton is múlhat egy polgármesteri szék sorsa, ezért, ha lehet, még az országgyűlési választásnál is fontosabb, hogy a választásig hátralévő időszakban időről időre lássuk, hányan jelentik át magukat egyik településről a másikra. Az esetleges voksturizmus így lehet leleplezhető. 

2023. december 6.

A digitális állampolgárság külföldi mintái és alkotmányos pillérei

Az új digitális személyazonosítást szolgáló alkalmazás az Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendeletének (eIDAS rendelet) megfelelően kerül kialakításra. A norma azt szabályozza, hogy a bizalmi szolgáltatók hogyan nyújthatnak ügyfélazonosítási és az aláírás vitathatatlanságát biztosító szolgáltatásokat, valamint hogyan kell a működésüket szabályozni, illetve elismerni az EU összes tagállamában.