Megkezdődik a kötelező akciózásról szóló rendelettervezet társadalmi egyeztetése


A kereskedelmi üzleteket rendszeres akciók meghirdetésére kötelezi az új jogszabálytervezet. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) és az Agrárminisztérium (AM) kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még szerdán megkezdődik – közölte a GFM szerdán.

A kormányrendelet tervezete az alábbiakat rögzíti a kötelező akciózás vonatkozásában: a kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni. A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti „4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.

A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed. A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.

A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni. A kormányrendelet tervezetben 20 akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, ezek többek közt a következők: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb ceráliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet az Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.

Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózást megelőző 30 napban általuk alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal szükséges kedvezőbb áron értékesíteniük. A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani – áll a közleményben.

Kiemelték, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 000 és 3 000 000 forint közötti bírságot vonhat maga után. A kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció. A kormány célja, hogy a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is megvédje a családokat, a nyugdíjasokat, a teljes foglalkoztatást, továbbá kivédje a recessziót és év végére egy számjegyűre csökkentse az inflációt – olvasható a GFM közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.