Megszületetett az elsőfokú ítélet a Buda-Cash-ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elsőfokon egyenként 7 év 6 hónap börtönbüntetésre, 10 év gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltásra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt a Buda-Cash-ügy vádlottjait a Fővárosi Törvényszék. Emellett a Törvényszék mindegyik vádlottra vagyonelkobzást rendelt el.

Az ítélet szerint a vádlottak a Buda-Cash Brókerház ügyfeleinek befektetéseivel, értékpapírjaival részben sajátjukként rendelkeztek, részben pedig eltulajdonították azokat. Az elkövetési érték
hozzávetőlegesen 110 milliárd forint.

A Törvényszék ítéletében megállapította, hogy jelen büntetőeljárásban a vádlottak által elkövetett bűncselekmény sértettje a Buda-Cash Brókerház. A Buda-Cash Brókerház ügyfelei ebben a
büntetőeljárásban nem tekinthetőek sértetteknek, nem léphettek fel magánfélként, így a polgári jogi igényüket a törvény egyéb útján érvényesíthetik.

A bíróság a bűnszervezetben való elkövetést nem találta megállapíthatónak, mivel álláspontja szerint a szervezettség a Brókerház általános tevékenységének velejárója, azt nem a bűncselekmény
elkövetése érdekében hozták létre.

A bíróság valamennyi vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás mellett szükségesnek és indokoltnak látta a vádlottak gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől
való eltiltását, mivel a bűncselekményt vezető tisztségükkel visszaélve követték el.

A Törvényszék a vádlottakkal szemben – a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel – bűnügyi felügyeletet rendelt el, magatartási szabályként pedig a vádlottak a bíróság által meghatározott
területet külön engedély nélkül nem hagyhatják el. Az elsőfokú ítélet, illetve a vádlottakkal szembeni kényszerintézkedést elrendelő végzés sem jogerős.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.