Megszületett az ítélet: életfogytig tartó szabadságvesztés


Legkorábban 74 évesen szabadulhat a dabasi gyilkosság elkövetője – közölte a táblabírósági ítéletet ismertetve a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség helyettes vezetője.

Dávid Lajos közleményében felidézte: a Pest Megyei Főügyészség 2019 tavaszán emelt vádat egy középkorú férfi ellen, aki 2018. március elején bement egy Dabason lakó 70 éves nő házába azért, hogy tőle pénzt szerezzen. A férfi ütlegelni kezdte az ismerősét, majd a súlyosan sérült és földre került nőt összekötözte. Ezután a lakásban felkutatta a sértett pénzét és csaknem 1,7 millió forinttal távozott. Az idős, önmentésre képtelen nő a padlón fekve életét vesztette, holttestét másnap találták meg rokonai.

Az ügyben a Budapest Környéki Törvényszék a férfit 2020. január 17-én első fokon bűnösnek mondta ki nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében. Ezért fegyházban végrehajtandó, életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a büntetéséből legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyetértve ezt az életfogytig tartó szabadságvesztést hagyta helyben a Fővárosi Ítélőtábla 2020. december 10-én, amikor másodfokú ítéletet hirdetett az ügyben – tartalmazza az ügyészségi közlemény.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 16.

Jogerősen életfogytiglant kapott az M5-ösön gyilkoló férfi

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.