Megvesztegetést ígért az álrendőr


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hivatalos személyek megvesztegetésének ígéretével csalt ki pénzt három embertől az álrendőr. 


Korrupciós bűncselekmény miatt emelt vádat a Budaörsi Járásbíróságon a Központi Nyomozó Főügyészség négy férfi ellen, akik közül az egyik rendőr alezredesnek adta ki magát és valótlanul azt állította, hogy hivatalos személyeket veszteget meg ha a többiek pénzt adnak neki – közölte a főügyész pénteken. 

Keresztes Imre közleményében azt írta: a magát hivatásos állományú fedett nyomozónak kiadó férfi még tavaly februárjában azt közölte egy bírósági eljárásban házi őrizetben lévő férfivel, hogy nyolcmillió forintért elintézi a kényszerintézkedése megszüntetését és azt, hogy az eljárásában felfüggesztett szabadságvesztést kapjon. Azt is mondta neki, hogy kétmillió forintból ajándékokat kell vásárolnia és vesztegetési pénzt kell fizetnie, míg a fennmaradó hatmillió forintot saját „munkadíjának” nevezte. A házi őrizetben levő férfi azonban nem fogadta el a felajánlást. 

 

Tavaly júniusban a magát elhárító tisztnek kiadó vádlott azt állította egy nyomozás miatt aggódó három társának, hogy befolyásolni tudja a rendőrségen folyamatban lévő nyomozást, és elintézi, hogy egyik társát se vonják intézkedés alá. Ekkor a közbenjárásért saját magának 80 ezer forintot, míg az általa meg nem nevezett rendőr lefizetésére első részletként 180 ezer forintot kért. A három férfi elfogadta az ajánlatot, és 180 ezer forintot fizettek az álrendőrnek. 

Keresztes Imre ismertette: a nyomozás során megállapították, hogy a magát rendőrnek kiadó vádlott nem vesztegetett meg senkit, és valótlanul állította, hogy bármilyen rendőrségi vagy bírósági eljárást befolyásolni tudna. A férfi nem hivatalos személy, korábban sem dolgozott a rendőrségen – tette hozzá a főügyész.

Az álrendőrt kétrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, míg a társait társtettesként, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádolják.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.