Mért titkosították vissza a beszámolókat?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem tudni, kik lobbizták ki az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolóinak visszatitkosítását – számol be az ügyről vezető anyagban az Index.


Az országgyűlés kedden eltörölte az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolóinak kötelező közzétételét, pedig a rendelkezés annyira új volt, hogy a bevételeket első alkalommal most, június 1-jén kellett volna publikálni – írja cikkében az Index.

A fideszes politikusok szerint a visszalépés az ügyvédi kamarák sikeres lobbimunkájának köszönhető, ám az országos és a budapesti kamara vezetése azt állítja, ők nem kezdeményeztek semmi ilyesmit.  Hegedűs László, a budapesti kamara elnökhelyettese azt mondta az internetes újságnak: a pénzügyek és az ügyvédi titok az két teljesen különböző terület, ezért ő személy szerint támogatta a nyilvánosság ötletét. 

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

A cikkből az is kiderül: az eredeti módosító javaslatot Rubovszky György bizottsági elnök jegyezte aki az Index kérdésére: ő egyáltalán nem hallott róla, hogy eltörölték volna a közzétételi kötelezettséget. A módosítót megszavazó politikusok a cikk szerint nem tudták, hogy eltörlik a beszámolók nyilvánosságát, de az azt elutasító politikusok sem tudtak a törvényrészről.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.