Milliárdos üzletembert tartóztattak le, az ügyvédje is gyanúsított


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben – közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense.

A vállalkozó egy év alatt 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A milliárdos üzletember letartóztatásban van, ügyvédje is gyanúsított – közölte.

Kelet-Magyarország egyik meghatározó élelmiszerláncának tulajdonosa 2017-ben több gazdasági társaságtól 3,6 milliárd forint osztalékot vett fel. Az ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési jogot, arab fedővállalkozást és hivatalos lakcímet, hogy ezekkel a hamis adatokkal elkerülje több mint 540 millió forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon – írta a referens.

A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit, így adómentességre sem jogosult. A számos élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellness-szálloda tulajdonosát balatoni villájában fogták el a NAV munkatársai. Az akcióban ingatlanokat zároltak és bankszámlákat foglaltak le, a biztosított vagyon értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Vizsgálják ugyanakkor más évek milliárdos osztalékfelvételeit is – olvasható a közleményben.

A vállalkozó vadászházában tartott házkutatáson több doboz engedély nélküli éles lőszer és mintegy ezer liter, tisztázatlan eredetű gyümölcspálinka is előkerült.

A vállalkozót és ügyvédjét bűnszövetségben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az üzletember letartóztatásban van – írta a sajtóreferens.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. december 5.

Adócsalással vádolnak vagyonvédelmi cégeket

Háromszázmillió forintos adócsalás miatt indult eljárás vagyonvédelmi cégek vezetői ellen, az ügyészség kezdeményezte az öt férfi letartóztatását – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.
2018. június 20.

Adócsalásához cégpiramist épített egy férfi

Cégpiramist kiépítve 632 millió forintos kárt okozott az állami költségvetésnek egy korábban a francia idegenlégióban is szolgáló férfi és négy társa. Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emeltek ellenük – közölte Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész szerdánl.