Mit hoz nekünk a PSD2?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kereskedők káoszra számítanak az online vásárlásoknál az EU csalásokat megakadályozó szabályainak szeptemberi bevezetését követően. Egyes vélemények szerint, akár a vásárlások egyharmada is meghiúsulhat.

A PSD 2 irányelv szerint a meghatározott értékhatár feletti vásárlásoknál a bankkártya adatokon kívül a felhasználó mobiljára vagy más eszközére küldött megerősítő jelszót is meg kell adni.

Azoknak akiknek nincs mobiljuk vagy rossz térerővel rendelkező helyen vannak más megoldást kell keresniük, ha vásárolni akarnak. Például kártyaolvasót kell beszerezniük vagy vezetékes telefonra is kérhetik a megerősítő üzenetet.

Az irányelv előírja, hogy a 30€-s értékhatárt meghaladó fizetéseknél erős ügyfél-hitelesítést kell alkalmazni.

Az online boltokat képviselő szervezet figyelmeztette a brit hatóságot, hogy „az új szabályozás bevezetésével a vásárlások tömeges visszautasítása és a felhasználói élmény csökkenése várható.”„A levelükben kifejtették, hogy a kisebb online boltok háromnegyede nem rendelkezik megfelelő szoftverrel a kétlépcsős azonosítás végrehajtásához.”  Az online áruházak képviselői arra kérték a hatóságot, hogy halassza el a szeptemberi bevezetést és adjon több felkészülési időt a szolgáltatóknak.

Az egyik liberális képviselő a kormányt hibáztatta, amiért nem tájékoztatja megfelelően a lakosságot a közelgő új szabályozásról, annak ellenére, hogy az jelentős és a vásárlások visszaeséséhez is vezethet. Állítása szerint a kereskedők és a lakosság háromnegyede még nem is hallott az új szabályokról.
A képviselő további 18 hónap felkészülési időt javasolt, hogy a brit online kereskedők levegőhöz jussanak és kellően fel tudjanak készülni az új rendszer bevezetésére.

A brit gazdasági miniszter, Kelly Tolhurst, azonban védelmébe vette ez eu-s irányelv alkalmazását, amely szerinte az online vásárlókat és kereskedőket egyaránt védi. Érvelését azzal támasztotta alá, hogy 1998-ban csak 13.6 millió angol font értékű csalás történt az eu-s kereskedelemben, addig 2016-ban már 309 millió angol fontra rúgott a csalások értéke.

Az Európai Bankhatóság a tagállami hatóságokkal és a fizetési szolgáltatásokat nyújtókkal is egyeztetett a felkészülés állásáról és tarthatónak találta a szeptemberi bevezetést.

(telegraph.co.uk)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.