Módosulnak az OBH által közzétett ÁNYK űrlapok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény rendelkezései alapján 2022. március 1. napjától a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok hatásköre módosul.

A közigazgatási szerv kijelölése iránti, valamint a törvény által megállapított ügyekben kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Ítélőtábla jár el első fokon, illetve a törvényszékeken indult közigazgatási ügyekben 2022. március 1. napját követően előterjesztett fellebbezések esetében másodfokon is a Fővárosi Ítélőtábla jár el a Kúria helyett.

A Fővárosi Ítélőtábla jár el a törvényszéket érintő kizárás és a bíróság kijelölése tárgyában, valamint a törvényszék eljárásának szabálytalansága elleni kifogást elbírálása is a Fővárosi Ítélőtábla hatáskörébe tartozik. Erre tekintettel valamennyi a közigazgatási ügyszakot érintő polgári peres és polgári nemperes, végrehajtási nemperes ügyekben benyújtható ÁNYK űrlap módosul. A módosított űrlapok 2022. március 1. napján kerülnek publikálásra.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.