Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Magyarország éves fogyasztását meghaladó mennyiségről szerződtek.
Négy év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Törvényszék egy lajosmizsei férfit, aki egy cukorkereskedelemmel kapcsolatos, több milliárd forintos áfacsalási ügyben vett részt.
A törvényszék bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletében és hamis magánokirat felhasználásában mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit a szabadságvesztés mellett négy évre eltiltott gazdasági társaság vezető tisztségviselői posztjától is.
Az ügy – az eljárás során elhunyt – elsőrendű vádlottja ügyvezetője volt egy szegedi székhelyű, cukor és édesség-nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-nek, a lajosmizsei férfi pedig egy nagykőrösi nagykereskedelmi céget irányított.
A két vállalkozás 2012 augusztusában együttműködési megállapodást kötött arról, hogy a lajosmizsei férfi a szegedi cégnek olyan partnert keres, amely nagy mennyiségű cukrot képes szállítani versenyképes áron. Ennek fejében a nagykőrösi céget jutalék illeti meg. A szegedi nagykereskedés még ugyanazon a napon szerződést is kötött egy szlovák céggel – Magyarország éves fogyasztását meghaladó mennyiség – 480 ezer tonna kristálycukor szállításáról.
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia |
---|
2016. május 11-12. között kerül megrendezés a II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia, melynek fő témái között az új Ptk. gyakorlata, valamint az új polgári perrendtartás szerepel. Előjelentkezési akciónk keretében 2015. december 31-ig 149 990 Ft (+ áfa) helyett 128 990 Ft-ért (+ áfa) jelenkezhet. |
A lajosmizsei férfi így nettó 9,5 milliárd forint közvetítői díjról állított ki számlát, melyet a szegedi cég vezetője az adóbevallásban szerepeltetett, és megpróbált 2,565 milliárd forintnyi forgalmi adót visszaigényelni. Az adóhatóság azonban nem teljesítette a kifizetést.
A korábban már büntetett és az eset idején is hasonló ügy miatt büntetőeljárás alatt álló lajosmizsei férfi a jutalékról kiállított számlát nem szerepeltette cége adóbevallásában. Ezt azzal indokolta, hogy nem kapta meg az ellenértékét. A vádlott az adóhatóságnak azt mondta, hogy a jogszabályoknak megfelelően járt el, a nyomozás során és a bíróság előtt pedig megtagadta a vallomástételt.A szegedi cég nem rendelkezett a cukor megvásárlásához szükséges fedezettel. Az adóhatósági eljárás során az ügyvezető elismerte, a visszaigényelt adóból fizetett volna az áruért. A szlovák cég vezetője pedig nem tudott a szerződésről, aláírása névbélyegzővel került a megállapodásra.
A törvényszék döntése ellen a vádlott és védője fellebbezett.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!