Nem engedik szabadon az 1992-es gyilkosság elkövetőjét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírójának elsőfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra az egykori budai Skála áruháznál történt pénzszállítórablás és gyilkosság egyik, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt elkövetője.

A bíróság a döntését az elítélt által előadottakra, a fogvatartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre, valamint az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozta.

Mérsékelt megbánás

Az elítélt lényegében problémamentesen tölti a szabadságvesztést, tanulmányokat is folytatott, ugyanakkor a szakvéleményből arra lehet következtetni, hogy személyiségszerkezetéből adódóan a bűnismétlés veszélye továbbra is fokozottan fennáll, csupán mérsékelt megbánás jellemzi – állapították meg.

A törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem jár automatikusan az elítélt számára, az összetett törvényi feltételek mellett is csupán lehetőség, feltéve, hogy a szabadságvesztés-büntetés célja az elítélt szabadon bocsátásával is elérhető.

A büntetés-végrehajtási bíró úgy ítélte meg, az elítélt esetében nem állapítható meg, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna. A törvényi előírásokkal összhangban a bíró rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2022-ben ismét megvizsgálja.

A bíróság végzése ellen az elítélt és védője is fellebbezett.

2014-ben járt le a 20 év

Bene László Donászi Aladárral együtt követte el a bűncselekményt (társa 2001-ben a sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkos lett).

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a Budai Skála áruház pénzszállító autójának kirablása, valamint több ember, így egy 23 éves egyetemista és két vadász életének kioltása miatt, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

A bíróság kimondta, hogy az elítélt a legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra; ez 2014. május 4-én telt le – közölte Horváth-Tóth Imola, a törvényszék szóvivője.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.