Nem lehet büntetni az utcán élő hajléktalanokat, ha nincs elég szálló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az USA Fellebbviteli Bírósága nemrég hozott döntésében úgy foglalt állást, hogy nem lehet az utcán élő hajléktalanokat a városokban való táborozás tilalmának megsértésére vagy garázdaság elkövetésére hivatkozással bíróság elé állítani, ha nem tudnak a városi menedékhelyeken aludni.

Az alapügy

Hat hajléktalan és volt hajléktalan felperes azért fordult a bírósághoz, mert Idaho államban a közterületen való alvás miatt büntetőeljárás indult ellenük. A felperesek szerint a hatóságok eljárása a Nyolcadik Alkotmánykiegészítéssel bevezetett kínzás és embertelen bánásmód tilalmába ütközik.

A bíróság szerint, ha a hajléktalanoknak lehetőségük sincs valamilyen menedékhelyen aludni, akkor a kormány nem nyilváníthatja bűncselekménnyé a szabadban, közterületen éjszakázást, arra hivatkozással, hogy a hajléktalanoknak van választási lehetősége.

Az érintett város rendőrsége közben bevezetett egy olyan rendelkezést, hogy a közterületen táborozásra és a garázdaságra vonatkozó rendelkezéseket nem kell betartani, ha minden hajléktalanszálló megtelt. A városnak három hajléktalanszállója van, az egyik az éjszakák 40%-ában van tele, a másik kettő azonban egyszer sem jelentette, hogy megtelt. Azonban ezek a szállók távozásra köteleztek egy olyan hajléktalant, aki 30 napon belül 17 egymás utáni éjszakát töltött a szállón, mert nem vett részt a szállók vallási alapokon nyugvó hajléktalanságot kezelő programjában. A két szálló ezen felül nem fogadott senkit, aki este nyolc óra után akart a szállón aludni.

A bíróság szerint az Első Alkotmánymódosítás alapján nem lehet bírósági eljárással való fenyegetéssel kötelezni valakit arra, hogy részt vegyen egy ilyen programban, ezért úgy ítélte meg, hogy bár a hajléktalanszállók nem voltak tele, de a hajléktalanoknak nem volt tényleges lehetősége azok igénybevételére. A bíróság a felperesekkel egyezően arra jutott, hogy a kínzás és embertelen bánásmód tilalmába ütközik, ha úgy büntetnek meg valakit az utcán alvásért, hogy nincs tényleges lehetősége a szállóra menni. Az USA Igazságügyi Minisztériuma is hasonló következtetésre jutott még 2015-ben.

A Hajléktalanok és Szegények Nemzeti Jogvédő Központja 2016-ban készített felmerésében megállapította, hogy az USA sok városában büntetőjogilag is üldözik a hajléktalanságot.

(jurist.org)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.