Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eljárást indít az ET Németország ellen, mert nem tett eleget a GRECO ajánlásában foglaltaknak.
A legutóbbi jelentésében az Európa Tanács korrupció ellen küzdő szervezete a GRECO megállapította, hogy Németország csak nagyon keveset hajtott végre a 2015-ben kiadott, a parlamenti képviselőkkel, bírákkal és ügyészekkel kapcsolatos korrupciómegelőzési ajánlásokból. A GRECO, ezért kezdeményezte a non-compliance eljárás megindítását az országgal szemben. Az eljárás arra kötelezi a németek képviselőit, hogy 2020 júniusáig részletes terveket nyújtsanak be az ET-nek a GRECO ajánlásainak végrehajtására vonatkozóan.
A 2017 márciusi jelentésében a GRECO pozitívan értékelte, hogy a bírák és ügyészek esetében sor került az ajánlások átültetésére, azonban hiányolta a szövetési parlament (Bundestag) képviselőire vonatkozó ajánlások átültetését. A mostani jelentés arra jutott, hogy ebben 2017 óta érdemi változás nem történt, a parlamenti képviselőket érintő négy ajánlás közül egyiket sem ültették át a német jogba.
A GRECO továbbá hiányolta a szövetségi parlament törvényhozási eljárásának nagyobb átláthatóságára vonatkozó ajánlásokhoz való alkalmazkodást is, ugyanakkor elismerte, hogy a kormány a maga jogalkotói eljárásaiban átvette az ajánlásokat.
A GRECO a parlamenti lobbisták és egyéb olyan harmadik személyek nyilvántartásba vételének hiányosságait kifogásolta, akik befolyást gyakorolhatnak a parlamenti képviselőkre.
A GRECO szerint Németországban nem alakítottak ki megfelelő rendszert a parlamenti képviselők magánérdekei és a parlamenti döntésekben megjelenő közérdek ellentétbe kerülésének kizárása érdekében.
(coe.int)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!