Novák: a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre a kapcsolati erőszak áldozatai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben is számíthatnak a segítségre a kapcsolati erőszak áldozatai – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken online sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy a veszélyhelyzetben is működnek a krízisközpontok és a titkos menedékházak, ahol jelenleg is vannak férőhelyek.

A kríziskezelő ambulanciákon megszüntették a személyes kontaktust, de az ambulancia munkatársai továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, hogy kapcsolati erőszak áldozataivá válhatnak – tudatta, hozzátéve: minden ambulancián tájékoztatót helyeztek el arról, hova fordulhatnak az érintettek segítségért.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a nap 24 órájában ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon továbbra is lehet segítséget kérni.

2010-ben tizenkét krízisközpont, egy titkos menedékház és 4 félutas ház volt, ehhez képest napjainkban húsz krízisközpont, nyolc titkos menedékház, hét kríziskezelő ambulancia és huszonegy félutas ház működik – ismertette.

Novák Katalin szerint a kapcsolati erőszak továbbra sem magánügy, nem maradhat zárt ajtók mögött, ezért mindenkit arra kér, hogy jelezzék, ha ismernek olyat, aki áldozattá válhat.

Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója arról beszélt, hogy a segélyszervezet figyelemmel kíséri a koronavírus-járvány miatt hozott új utasításokat, és alkalmazkodnak azokhoz.

A szervezet által működtetett három krízisközpontban és három titkos menedékházban folyamatosan elérhetők a szolgáltatások, és vannak férőhelyek. A krízisambulanciák munkatársai, a szociális munkások, jogászok és pszichológusok pedig telefonon vagy az online téren keresztül várják a megkereséseket – tudatta.

Rácsok Balázs szerint a veszélyhelyzetben feszültebbek az emberek, ezért arra bátorítja az érintetteket, hogy kérjenek segítséget, ha a dolgok rossz irányba haladnak. A krízisambulanciák elérhetőségei a www.aszeretetnemart.hu honlapon találhatók.

Boglacsik Tímea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat igazgatója arról tájékoztatott, hogy a korábbi hetekhez képest jelentősen többen telefonáltak, és a továbbiakban is számítani lehet a hívások számának növekedésére.

Erre felkészültek, a munkatársaik biztonságos munkavégzéséhez szükséges feltételeket megteremtették, így továbbra is fogadják a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak hívásait – jelentette ki.

Hozzátette: az áldozatoknak fenntartott ellátórendszer működik, folyamatosan figyelemmel kísérik a változásokat, és ha kell, reagálnak majd azokra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. november 29.

Első fokon négy év börtönre ítélték Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat volt elnökét

Négy év börtönre, közügyektől eltiltásra és pénzbüntetésre ítélte a bíróság első fokon Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét, amiért a vád és az ő beismerése szerint is 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét. Agócs két személynek is felajánlotta ezt az üzletet, de egyikük az ügyészségre ment és „próbavásárlással” lebuktatta. A roma szervezet volt elnöke az utolsó szó jogán azt mondta: „sajnálom ezt az egészet, megbántam”.

2023. november 29.

Agyafúrt jogi érvelés Fóton

Az akkumulátor gyár ellen fellépő civilek azzal érvelnek, hogy a Fót közigazgatási határain belül berendezkedő BYD és HTNS egységei úgy kértek környezethasználati engedélyt maguknak, hogy nem számoltak a másikkal. Csakhogy a két üzem együttesen egészen más hatással tud lenni a környezetre, mint ha csak az egyik létezne, érvelnek. A perek a múlt héten kezdődtek a bíróságon, tudható meg a HVG cikkéből.

2023. november 29.

Bevezetésre kész az elektronikus ingatlan-nyilvántartás

Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.