Nyolc év fegyházat kapott a pécsi trafikrabló


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi tavaly nyáron négy alkalommal rabolt ki pécsi dohányboltokat. 530 ezer forintot zsákmányolt.


Nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Járásbíróság szerdán, nem jogerősen azt a 33 éves férfit, aki tavaly nyáron négy alkalommal rabolt ki pécsi dohányboltokat, amivel összesen 530 ezer forint zsákmányra tett szert.

A vádlottat négy rendbeli rablásban és rablás előkészületében találták bűnösnek. A bíróság 219 ezer forintos vagyonelkobzás mellett kötelezte a férfit a csaknem 8 millió forintos bűnügyi költség és 311 ezer forintnyi kártérítés megfizetésére is – közölte a Pécsi Törvényszék az MTI-vel.

A vádlott 2017 nyarán rendszeresen fogyasztott alkoholt és kábítószert, hajléktalanként rendezetlen anyagi körülmények között élt. Elhatározta, hogy dohányboltokat rabol ki, ezért vett egy játék fegyvert, amely „a megtévesztésig hasonlít az eredeti Beretta 92-es fegyverhez” – írták.

[htmlbox BDT]

 

A férfi tavaly június 7-e és augusztus 14-e között – hasonló módszerrel – négy alkalommal rabolt ki nemzeti dohányboltokat Pécsen, közvetlenül azok esti zárása előtt. Az egyik trafikot kétszer is kirabolta. A rablásokkal összesen 530 ezer forintot zsákmányolt, az általa okozott kár nem térült meg.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte: a férfi tavaly augusztus 23-án este egy Tüzér utcai dohányboltot akart kirabolni, de a rendőrök csapdát állítottak neki, ezt követően az utcán elfogták.

A járásbíróság ítélete ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős. A férfi a másodfokú eljárás befejezéséig előzetes letartóztatásban marad.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.