OBH: folytatódik a bíróságokon a digitalizáció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az év végéig 112-vel bővítik azoknak a számítógépes végpontoknak a számát Magyarországon, amelyek használatával a bírák távmeghallgatásokat tarthatnak – közölte kedden Szombathelyen, a törvényszék összbírói értekezletét megelőzően Gyarmathy Judit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese.    

Az elektronikus fejlesztések nem csak a költséghatékonyabb ügyintézést teszik lehetővé, de a biztonságot is növelik, hiszen a vádlottat anélkül is meg lehet hallgatni, hogy elhagyná a büntetés-végrehajtási intézetet; a tárgyalás helyszínétől messzebb élő tanúknak sem kell utazniuk – mondta az elnökhelyettes.

Hozzáfűzte: a rendszer kiépítését a Belügyminisztériummal közös projekt keretében kezdték meg, eddig 72 digitális végpontot létesítettek, az elmúlt hat hónapban 650 távmeghallgatást végeztek ezen a módon a bíróságok.

Gyarmathy Judit szólt arról is, hogy szintén ez év második felében „élesedik” az e-akta rendszer, amelyet a bírák már használnak, de hamarosan elérhetővé tesznek az ügyfelek számára is. A kiépülő elektronikus rendszer lehetővé teszi, hogy az ügyfél – vagy a megbízott jogi képviselő – a nap huszonnégy órájában az interneten keresztül el tudja érni a ügyében keletkezett, elektronikusan rögzített dokumentumokat, amelyekből jelenleg több mint 22 millió található a megnyitni tervezett programban.

Andor Szabolcs, a Szombathelyi Törvényszék elnöke elmondta: 2018-ban összesen több mint 22 ezer 263 ügy érkezett a törvényszékre, amelyeknek döntő többségét egy éven belül sikerült befejezni, az ügyhátralék aránya az előző évhez képest tovább csökkent.

Továbbra is komoly kihívást jelent elmondása szerint a Szombathelyi Törvényszék számára a büntetés-végrehajtási ügyek nagy száma. A megyeszékhelyen található az egyik legnagyobb országos büntetés-végrehajtási intézet. Andor Szabolcs azt mondta, 2013 óta az ilyen ügyek száma megduplázódott, 2018-ban meghaladta a 2700-at.

Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az előző évhez képest összességében tíz százalékkal csökkent a Szombathelyi Törvényszékről a Győri Táblabíróságra került ügyek száma, ami – noha az eljárási szabályok változása is ebbe az irányba hatott – azt is jelzi, hogy a vasi bíróságok szakszerűen dolgoztak, főként a peren kívüli ügyekben és polgári peres ügyekben tovább csökkent a felekben fellebbezési hajlandóság.

Hozzáfűzte: a nem peres ügyekben tavaly az előző évhez képest egyharmadával csökkent a hatályon kívül helyezések száma, a polgári peres ügyekben 44 százalék körüli, a büntetőügyekben 40 százalékos a táblabíróság által teljes egészében helyben hagyott ítéletek száma, ami szavai szerint a legjobb arány a régióban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. február 26.

Handó szerint újra eljött a magyar bíróságok aranykora

Tizenegyezer ember dolgozik a bíróságokon, évente másfél millió ügyet intéznek és több millió ember fordul meg ezekben az épületekben, tehát nem mindegy, hogy milyenek – mondta Handó Tünde. Az OBH stratégiai célja a bírósági épületek megújítása. Magyarországon 188 bírósági épület van, ebből 55 műemlék vagy műemléki jellegű. Ezt kell összeegyeztetni a 21. századi követelményekkel – […]