OBH: új tárgyalási protokoll lép életbe Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) koronavírus-fertőzés miatt kiadott új tárgyalási protokollja szerint a tárgyalások megtartásáról egyedi döntést kell hozni, és a tárgyalás elején a bírónak tájékozódnia kell annak érdekében, hogy ne legyen jelen potenciálisan fertőzött – áll az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közleményében.

Az OBH protokollja szerint a kitűzött tárgyalások megtartásáról minden esetben a bíróság hoz egyedi döntést, attól függően, hogy megoldható-e az adott tárgyalóteremben a résztvevők elhelyezése egymástól két méter távolságra. A tárgyalás megtartása szempontjából döntő jelentősége van annak is, hogy a megelőző 14 napban az ügyben érintett személy járt-e fertőzéssel érintett területen.

A tárgyalások kezdetén a bíró szóban tájékozódik és tájékoztatást ad annak érdekében, hogy ne legyen jelen potenciálisan fertőzött ember. A bíróság félbeszakítja a tárgyalást, ha felmerül a lehetősége, hogy a tárgyalóteremben fertőzött személy tartózkodik, majd az érintettet elkülönített helyiségbe irányítja és azonnal értesíti az illetékes hatóságot. A tárgyalóteremben tartózkodók adatait és elérhetőségeit a bíróság ilyen esetekben regisztrálja és eljuttatja az illetékes szervhez.

A fertőzöttség gyanújának megállapítására a Nemzeti Népegészségügyi Központ eljárásrendje az irányadó az OBH számára is.

Az OBH azt is közölte, hogy lehetőség szerint távmeghallgatással kell megtartani a bírósági tárgyalásokat.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.