Napi

2018. október 13.

Előzetes kannabisz-termesztésért

A Pécsi Járásbíróság elrendelte két pécsi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának alapos gyanúja miatt – olvasható a bíróság.hu-n.

2018. október 13.

Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

2019-től új ellátási kategóriát vezet be a kormány: a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege bruttó 100 ezer forint lesz. Döntöttek arról is, hogy az ápolási díj több lépcsőben emelkedik.

2018. október 12.

Eltörölték a halálbüntetést Washington államban

Az egyhangúlag megszületett döntést a bírák azzal indokolták, hogy a halálbüntetést kimondó törvény alkalmazása tetszőleges volt és gyakran faji alapú megkülönböztetés alapján éltek vele. 

Kúria: nincs szükség új elvi iránymutatásra a devizahitelezésről
2018. október 11.

Kúria: nincs szükség új elvi iránymutatásra a devizahitelezésről

Az Európai Unió Bírósága (EUB) devizahiteles szerződések ügyében hozott szeptemberi ítélete sok tekintetben megerősíti a Kúria eddigi gyakorlatát – közölte a Kúria devizahiteles szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó Konzultációs Testülete.

2018. október 11.

Marihuánát csempészett, hét évet kapott

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy albán férfit, aki 25 kilogramm marihuánát próbált Magyarországon keresztül Németországba csempészni.

2018. október 11.

Elmeállapota miatt felmentették a szüleit megölő férfit

Kóros elmeállapota miatt felmentette az emberölés vádja alól az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a férfit, aki tavaly novemberben megölte a szüleit Sopronban, s elrendelte a vádlott határozatlan idejű kényszergyógykezelését – tájékoztatott a törvényszék szóvivője.

2018. október 11.

Öt év börtönt kapott a piromán

Öt év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Pécsi Járásbíróság nem jogerősen azt a nagykátai férfit, aki tavaly ősszel szalmabálák felgyújtásával mintegy 50 millió forintos kárt okozott Baranyában.