Napi

2017. december 13.

Kúria – Újper-dömping jogos védelem ügyében?

A jogos védelem kúriai megítélésében immár egyértelműen megjelenik a szemléletbeli változás, és visszatükrözi a jogalkotónak azt a szándékát, hogy e minősítés bírói megítélésekor az áldozatvédelemre helyezi a hangsúlyt, azaz „az áldozat oldalára áll”. Ebből következően a legfőbb bírói fórum idén novemberben immár másodjára hozott a korábbi jogerős elmarasztalással ellentétes, felmentő ítéletet. Az óbudai, rablási-autós üldözéses ügyben kimondta, a jogos védelem a javak védelmére is értendő alkotmányos alapjog. Mivel a Kúria szerint az alsóbb bíróságoknak már a korábbi jogszabályok alapján is hasonlóan kellett volna eljárniuk, nem kizárt, hogy a korábban ugyancsak jogerősen elítéltek akár tömegével kérni fogják ügyük újratárgyalását a legfőbb bírói fórumtól.

2017. december 13.

Tizennégy évet kapott egy pedofil tanár

Tizennégy év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék egy testnevelő tanárt 28 rendbeli szexuális erőszak, 20 rendbeli szexuális visszaélés, 2 rendbeli szexuális kényszerítés és 5 rendbeli testi sértés miatt kedden. Az ítélet nem jogerős.

2017. december 12.

Módosul a nemzetiségek jogairól szóló törvény

Szélesebb körű és a napi gyakorlattal harmonizáló szabályozást céloz a nemzetiségek jogairól szóló törvény módosítása, amelyet 180 igen szavazattal, egyhangúlag fogadtak el a képviselők.

2017. december 12.

Polgári peres eljárások: változó szabályok

Változások jönnek a polgári peres eljárásokkal kapcsolatos költségek előlegezése és viselése körében  – hívta fel a figyelmet közleményében a Fővárosi Törvényszék.

2017. december 12.

Őssejtügy: csalás miatt is bűnösök a vádlottak

A megismételt elsőfokú eljárásban nemcsak emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntettében, hanem többrendbeli csalás miatt is bűnösnek mondta ki az őssejtügy vádlottjait hétfőn a Fővárosi Törvényszék. Az ügy mind az öt vádlottja – különböző időtartamra felfüggesztett – börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.

2017. december 11.

Vörösiszapper: megismételt eljárás kezdődött

Ártatlannak vallotta magát a vörösiszapper elsőrendű vádlottja hétfőn a megismételt elsőfokú eljárás első tárgyalási napján tartott meghallgatásán. Az ügyet a Győri Törvényszék tárgyalja a Veszprémi Törvényszéken.