Napi

2017. szeptember 12.

Kétszáz új bíró jöhet

A közigazgatási perrendtartás változása miatt fél éven belül legalább kétszáz új, közigazgatási szakterületen jártas bíró kinevezésére van szükség – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Az Országos Bírói Tanács ülése előtt szó esett a digitalizáció bíróságokra gyakorolt hatásáról és a bírósági arculati kézikönyvről is.

2017. szeptember 12.

Kínában már az olajkorszak utánra készülnek

Kína, amely a világ legnagyobb autópiacával rendelkezik, azt tervezi, hogy betiltja a benzin és dízel üzemű gépjárművek gyártását és forgalomba hozatalát. Ezzel párhuzamosan pedig fejleszteni kívánja az elektromos autó gyártási kapacitásait. A döntésnek elsősorban környezet és egészségvédelmi okai vannak.

2017. szeptember 11.

Egyenlő bánásmód a büntetőeljárásban

Az Egyesült Királyságban végzett kutatás szerint a kisebbséghez tartozók sokkal gyakrabban kerülnek bíróság elé, mint a többségi társadalom tagjai. A kutatás ennek okait igyekezett feltárni és megoldási javaslatokkal is előállt a helyzet megváltoztatása érdekében.
 

2017. szeptember 11.

Elbukott Katalónia függetlensége?

Csütörtöki döntésében a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a Katalónia Spanyolországtól való függetlenségéről szóló népszavazást. A Katalán Parlament annak ellenére fogadta el a népszavazásról szóló jogszabályt, hogy bizonyos kérdésekben még nem állapodott meg a spanyol kormánnyal.

2017. szeptember 11.

Kemény adatvédelmi bírságot kapott a Facebook

A spanyol adatvédelmi hatóság (AEPD) 1,2 millió euróra (367 millió forint) büntette a Facebookot a felhasználók adatainak engedély nélküli reklám célú felhasználása miatt. A szervezet szerint a közösségi oldal „súlyos és nagyon súlyos módon” több rendben is megsértette a spanyol adatvédelmi törvényt, a felhasználókról különleges adatokat, vagyis ideológiai, vallási hovatartozásra, nemi orientációra, személyes ízlésre valamint internetes keresési szokásokra vonatkozó információkat gyűjtött.

2017. szeptember 11.

Klímavédelmi ügynökség alakul az ENSZ-ben

Az USA Szenátusának Költségvetési Bizottsága egyhangú szavazással hagyta jóvá, hogy az USA 10 millió dollár támogatást nyújtson az ENSZ Klímavédelmi Ügynökségének megalapítására, amelynek feladata a Párizsi Egyezményben foglaltak végrehajtása.

2017. szeptember 11.

A termőföldvásárlás illetékmentessége

A Magyar Ügyvédi Kamarának küldött tájékoztatásában a NAV összefoglalta, hogy a földműves termőföldvásárlás esetén milyen együttes feltételek teljesítése mellett mentesülhet az illetékfizetés alól.

2017. szeptember 11.

Előzetesben a brutális gyilkosság gyanúsítottja

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette és elásta áldozatát Budapesten – közölte a Fővárosi Törvényszék.

2017. szeptember 8.

Előzetesben a nagykanizsai nő gyilkosa

Előzetes letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki több késszúrással halálosan megsebesítette volt barátnőjét csütörtökön Nagykanizsán, az utcán.