Napi

2016. március 10.

Áder János az AB-hez küldi az MNB törvény módosítását

Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló  törvények módosításáról az Alkotmánybíróságtól (Ab) – áll az államfő nyilatkozatában.

2016. március 10.

Fontos fórum a közelgő jogi konferencia

Idén májusban rendezik meg a II. Wolters Kluwer Jogi Konferenciát, ami a várható jogszabály-változásokkal és főként az új Ptk. tervezett módosításaival foglalkozik majd. Dr. Gárdos Péterrel, a konferencia házigazdájával, a Gárdos, Füredi, Mosonyi, Tomori Ügyvédi Iroda partnerével beszélgettünk. 

2016. március 8.

14 milliárd kell a bírói életpályamodellhez

Óriásiak az elvárások a bírósági szervezettel szemben, ugyanakkor az egzisztenciális megbecsülés ezzel nincs szinkronban – mondta Handó Tünde az Országos Bírói Tanács (OBT) ülését megelőzően. Az ülésen köszönt le a testületet eddig irányító Bicskei Ferenc, és veszi át a soros elnökséget Gerber Tamás.  

2016. március 7.

Bevándorlás: egy hét alatt 264 ítélet

A Szegedi Járásbíróság 264 ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a múlt héten – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője.

2016. március 5.

234-en jöttek át a kerítésen

Kétszázharmincegy migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt a héten, határzár megrongálásának bűntette miatt két terhelt ellen indult eljárás – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

2016. március 5.

A devizahiteles perek újabb hulláma indul

Várhatóan májusban kezdődik a Quaestor-ügy büntetőpere, a devizahiteles polgári pereknek pedig újabb hulláma indulhat el – közölték a Fővárosi Törvényszék sajtótájékoztatóján.