Napi

2015. november 27.

Megkezdődött a nyelvvizsgaper

Megkezdődött a százhúsz vádlott ellen bűnszervezetben elkövetett vesztegetés, valamint más bűncselekmények miatt indult „nyelvvizsgaper” tárgyalása szerdán a Budapest Környéki Törvényszék tanácsa előtt.

2015. november 27.

A vállalati vezetők személyes felelőssége

Személyes felelősséggel tartozhatnak a vállalatok vezetői, amennyiben a NAV az adózó kellő körültekintését kizáró határozatot hoz – figyelmeztet az EY közleménye. A társasággal szembeni felelősségre vonás az új Polgári Törvénykönyv vezetőkre vonatkozó, a szerződésszegéssel okozott károkért történő helytállás szigorúbb szabályai alapján könnyen elképzelhető.

2015. november 27.

Komolyan veszik a csehek a korrupciómentességet

Kedd délután a cseh alsóház elfogadta azt a törvényt, amely kötelezővé teszi, hogy az állami intézmények, az önkormányzatok és az állami vállalatok által kötött szerződéseket egy központi adatbázisban nyilvánosságra hozzák. 

2015. november 25.

Felfüggesztett börtönt kapott Geréb Ágnes

Egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon az otthonszülés magyarországi úttörőjeként ismert Geréb Ágnest szerdán, és három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi foglalkozástól.

2015. november 25.

Tilos keresni a terrortámadásokon

Franciaország Szellemi Tulajdon Hivatala (INPI) számos, „Je suis Paris” és „Pray for Paris” megjelölésekre vonatkozó védjegy lajstromozás iránti kérelmet utasított el az elmúlt napokban.

2015. november 25.

Civilek: módosítani kell a létesítő okiratokat

Csak a fővárosban több mint tízezer civil szervezet létesítő okiratait kell módosítani 2016. március 15-ig az új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek megfelelően. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókról tájékozódhatnak a korábban regisztrált érintettek a Fővárosi Törvényszék Markó utcai épületében rendezett Civil Napon csütörtökön – közölte a bíróság sajtóosztálya.

2015. november 24.

Fegyveres csoportot fogott el a TEK

Sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) terrorellenes akciósorozatában a hétvégén.

2015. november 24.

Felfüggesztettet kapott a volt polgármester

Tíz hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden, nem jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság a Tolna megyei Sárpilis volt polgármesterét költségvetési csalás és hűtlen kezelés miatt.