Jövő hónaptól alkalmazható a menekültügyi őrizet
Július 1-jétől alkalmazható a menekültügyi őrizet, amelyre a Belügyminisztérium szerint az országba illegálisan érkező menekültek által elkövetett jogsértések számának növekedése miatt van szükség.
Július 1-jétől alkalmazható a menekültügyi őrizet, amelyre a Belügyminisztérium szerint az országba illegálisan érkező menekültek által elkövetett jogsértések számának növekedése miatt van szükség.
Répássy Róbert igazságügyi államtitkár azt kezdeményezi, töröljék a bíróságokról szóló és a büntetőeljárási törvényből, valamint a polgári perrendtartásból az ügyáthelyezéseket lehetővé tévő rendelkezéseket.
A bírósági végrehajtók a jövőben nem árverezhetik el a kis összeggel tartozók ingatlanjait anélkül, hogy azt megelőzően nem ajánlották volna fel a részletfizetés lehetőségét.
Újra elfogadta a parlament kedden a közérdekű adatközlést újraszabályozó, az információszabadságról szóló törvény módosítását, amelyet Áder János köztársasági elnök májusban visszaküldött megfontolásra az Országgyűlésnek.
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely kiegészítő pénzügyi tevékenységnek minősíti a forgatható utalványok kibocsátását, és bővíti az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítás esetén igénybe vehető forrásait, emiatt pedig változtat a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényen is.
Csökkentette a parlament a fiatalkorúakra kiszabható szabálysértési bírság összegét.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően, október 1-től megszűnik a PSZÁF.
Kikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására, valamint törlik a bíróságok közötti ügyáthelyezés lehetőségét, de nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti (EP-)választási kampányokat – jelentette be Martonyi János külügyminiszter.
A kártérítési felelősség, a szerződéses jogviszonyok, a tulajdonjog változásaira hívták fel a figyelmet a 2014 márciusában hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv kapcsán a Complex Kiadó Rodin Felnőttképzési Üzletága által szervezett rendezvény előadói.
A mostani szabályozás legfőbb problémája, hogy a bírósági végrehajtók egyfelől állami funkciókat, közhatalmi jogosítványokat és kényszert gyakorolnak, másfelől a piacról élnek – mondta Szabó Máté ombudsman.