Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Öt év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte a Békési Járásbíróság azt a mezőberényi férfit, aki válogatott módon terrorizálta 3 és 7 éves fiúgyermekeit és feleségét.
A házaspárnak hat kiskorú gyermeke van, közülük ötöt a hatóságok kiemeltek a családból. Ugyanakkor engedélyezték számukra, hogy a gyerekeket meghatározott időszakra magukhoz vegyék, így 2020. január 5-e és 31-e között a 3 és a 7 éves fiúgyermekek a házaspár mezőberényi otthonában tartózkodtak.
Ez idő alatt az apa a 3 éves kisfiút egy légycsapóval többször nagy erővel megütötte; lépcsőnek dobta, majd a földhöz vágta; lábát cigarettaparázzsal megégette. A kisfiú összesen 19 rendbeli, nyolc napon túl gyógyuló – köztük másodfokú égési – sérüléseket szenvedett.
A 7 éves fiút szintén többször megütötte; arcát párnába nyomta addig, amíg fuldokolni kezdett; továbbá egy 7,5 centiméteres pengehosszúságú késsel a tenyerét többször megszúrta és megvágta.
Feleségét is bántalmazta, megrúgta, a fejét a falnak verte. Az egyik alkalommal azért, mert nem vágott fel elegendő tűzifát, egy másik alkalommal pedig azért, mert a sértett rászólt, hogy a kályhából a hamut ne a szőnyegre seperje.
A bíróság az 5 év letöltendő börtönbüntetés kiszabása mellett megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát.
Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője fellebbezést jelentett be – írja a Békés Megyei Főügyészség.
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!