Óvadékot állapítottak meg a Dózsa György úti gázoló ügyben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. október 9-i elsőfokú végzésében 7.500.000 forint összegű óvadékot állapított meg és enyhébb tartalmú bűnügyi felügyeletet rendelt el az M. R. ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben. Amennyiben a végzés véglegessé válik, az óvadékot három hónapon belül lehet befizetni és ezt követően a gyanúsított Budapest és Pest megye közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatja el, lakóhelyét, illetve tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg. A bűnügyi felügyelet szabályainak betartását továbbra is a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

A Budai Központi Kerületi Bíróság végzése szerint a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezt követően még bántalmazott is. 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A baleset következtében két ember vesztette életét, többen pedig súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.

A gyanúsított védője – a hosszú ideje tartó kényszerintézkedésre, a gyanúsított személyi körülményeire, a megélhetését biztosító vállalkozás működtetésére, valamint az elhúzódó nyomozásra hivatkozva – 5 millió forint óvadék ellenében kérte a gyanúsított bűnügyi felügyeletének megszüntetését, illetve enyhébb magatartási szabályok alkalmazását. A védő jelezte továbbá azt is, hogy a gyanúsított az óvadékot baráti kölcsönökből fedezné és ez teljes mértékben biztosítaná, hogy betartja a szabályokat.

A bíróság megállapította, hogy a kényszerintézkedés elrendelése, illetve meghosszabbítása óta a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tényállásában és jogi minősítésében változás nem történt, a megalapozott gyanú nem gyengült, azt a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyvek és fényképfelvételek, rendőri jelentések, orvosi iratok és látleletek, igazságügyi toxikológiai, orvosszakértői és műszaki szakértői vélemények, tanúvallomások, kamerafelvételek és az azok tartalmáról készült rendőri jelentések változatlanul alátámasztják.

A végzés szerint a gyanúsított a korábbi bűncselekmény miatti gyanúsítotti kihallgatását követően a gyanú szerinti újabb bűncselekményt követett el és vonatkozásában fennáll a bűnismétlés veszélye is, amely továbbra is olyan mértékű, hogy a kényszerintézkedés céljának elérésére enyhébb magatartási szabály előírása önmagában nem elegendő.

A végzés ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a gyanúsított közel 14 hónapja van viszonylagosan szigorú kényszerintézkedés hatálya alatt, és az utóbbi hónapokban nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a szabályokat megszegte volna. A nyomozás pedig elhúzódik az elvégzendő számtalan és kiterjedt nyomozati feladat miatt. Ezekre tekintettel a bíróság álláspontja szerint egy, a vállaltnál magasabb összegű, a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék alkalmazása esetén a magatartási szabályok enyhíthetőek. Az előírt magatartási szabály az óvadékkal együtt megfelelően szolgálja a büntetőeljárás érdekeit és a gyanúsított részére visszatartó erővel bír az esetleges bűnismétlés vonatkozásában is.

Ha a gyanúsított megszegi a bűnügyi felügyelet magatartási szabályait vagy eljárási cselekményen idézés ellenére, ok nélkül nem jelenik meg, és ezt alapos okkal nyomban nem igazolja, akkor rendbírsággal sújtható, hátrányosabb vagy más magatartási szabályok megállapításának lehet helye, és akár a letartóztatása is elrendelhető.

A végzés nem végleges.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Az országos átlagnál is jobban javult a zalai bíróságok ügykezelése

Az országos átlagnál több ügy érkezett tavaly a zalai bíróságokra, de többet is zártak le, és a két éven túl elhúzódó esetekben is nagyobb volt a csökkenés – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének főosztályvezetője csütörtökön Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.

2024. április 18.

Erőszakos Sztárbox-jelenetek miatt büntették a Kanapéhuszárokat

Összesen 8 millió forint bírságot rótt ki az RTL-re a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Kanapéhuszárok című műsorszám két epizódja miatt, miután állampolgári bejelentésre, hatósági ellenőrzést követően hivatalból indított közigazgatási hatósági eljárást a médiaszolgáltatóval szemben. A Kanapéhuszárok vizsgált epizódjaiban a Sztárbox olyan erőszakos jelenetei is láthatók voltak, amelyek alkalmasak lehettek a tizenhat éven aluli gyermekek személyiségfejlődésének kedvezőtlen befolyásolására – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön.