Paczolay Péter lett az EJEB magyar bírója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Paczolay Pétert választotta az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) magyar bírói posztjára az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kedden.


Paczolay Pétert abszolút többséggel, 179-ból 91 támogató szavazattal választották meg az Európa Tanács bírói testületébe. Kilenc évre szóló megbízatása február 1-jén kezdődik.

Paczolay Péter az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi elnöke, a Köztársasági Elnöki Hivatala volt vezetője, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) professzora, jelenlegi római nagykövet.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának bíráit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése választja, a részes államok által előterjesztett, három jelöltet tartalmazó listából.

 

Magyarország másik két jelöltje Füzi-Rozsnyai Krisztina az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara Közigazgatási Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense, valamint Sonnevend Pál, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi Jogi Tanszékének vezetője volt.

Az Európa Tanács elvárásainak megfelelően nemzeti szinten egy szakmai bizottság választja ki a jelölteket a pályázatok elbírálását követően. A strasbourgi székhelyű EJEB magyar bírája eddig Sajó András volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.