Paranoid volt a férfi, aki várandós feleségét brutálisan megölte


A Szegedi Törvényszék elé állt az a 41 éves szerb-magyar kettős állampolgárságú férfi, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint magzatelhajtás bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a válást tervező vádlott 2020. november 6-án reggel, szegedi otthonuk hálószobájában két késsel rátámadt hét hónapos várandós feleségére. A védekező nőt több mint harmincszor szúrta meg; elsősorban a fejét és a felsőtestét támadta, olyan erővel, hogy az egyik kés pengéje is eltört. A szúrások közül több a magzatot is elérte. A nő a helyszínen életét vesztette, és a magzat is elhalt.

A gyilkosság alatt a hálószobában volt a házaspár közös, három és fél éves kislánya is, akit ezután a férfi felkapott, gépkocsiba ültetett, és elhagyta a helyszínt. A vádlott az édesanyjához ment, aki értesítette a rendőrséget.

A férfi paranoid személyiségzavarban szenved, ami korlátozza beszámítási képességét.

A vádiratban a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

A vádlott a bíróság előtt úgy fogalmazott, érthetetlennek tartja a történteket, kilenc éve harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolata volt feleségével. A tragédia előtt félelemben élt, úgy érezte, megfigyelik, csak hirtelen felindulásból fordult ügyvédhez a válás érdekében. A férfi nem tudott magyarázatot adni a gyilkosságra, azt mondta azonban, felesége még aludt, amikor először megszúrta.

A tárgyalás szakértők meghallgatásával májusban folytatódik.


Kapcsolódó cikkek

2022. május 20.

Az EU felszólítást küldött az EU pénzügyi érdekeit érintő csalás elleni szabályozás miatt

Az Európai Unió Bizottsága több országnak – így például Magyarországon kívül Hollandiának, Észtországnak és Máltának is – felszólítást küldött az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló, 2017. július 5-i (EU) 2017/1371 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek meg nem felelő nemzeti szabályozás miatt – tudatta a Miniszterelnökség csütörtökön.