Pénzbüntetésre ítélhetik a megszúrt magánlaksértőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magánlaksértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki társával 2017 karácsonyán erőszakkal behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlő azonban elvette tőlük a kést és védekezés közben mindkettőjüket megszúrta; az egyik támadó meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint a vádlott és társa 2017. december 26-án este az ajtót berúgva behatolt egy oroszlányi lakásba, a bérlőt ököllel többször megütötték, megrugdosták, majd késsel támadtak rá.

A sértettnek sikerült kivennie az egyik támadó kezéből a kést, amellyel védekezésül hadonászó, szúró mozdulatokat tett. Mindkét vádlottat megszúrta: az egyik támadó a helyszínen meghalt, a másik elmenekült, majd az utcán összeesett, ott hívtak hozzá mentőt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség megállapította, hogy a támadókat késsel megszúró bérlő jogos védelmi helyzetben volt, ezért az emberölés bűntette miatt indított nyomozást megszüntette.

A sértett magánindítványt terjesztett elő a lakásból elmenekülő vádlottal szemben, aki ellen magánlaksértés vétsége miatt eljárás indult. A Tatabányai Járási Ügyészség vádat emelt a férfi ellen és pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2018. március 10.

Aludni tört csak be, 3 évet kapott

A Szolnoki Törvényszék lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben hamis vád és közokirathamisítás bűntette, valamint magánlaksértés vétsége miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveiben járó férfit, aki Tiszaroffon ittasan betört egy lakatlan családi házba, majd a kiérkező rendőröknek maga helyett a testvérének adta ki magát.

2016. december 6.

A magánindítvány sajátosságai

A sértett az igazságszolgáltatás folyamatában különféle pozíciókat tölthet be. Jogi helyzetének megfelelően lehet feljelentő, magánindítványt előterjesztő, polgári jogi igényt érvényesítő (magánfél), tanú, vagy egyszerűen csak sértett. A nem közvádra üldözendő bűncselekmények esetében a sértett mint magánvádló lép fel. Ügyészi tétlenség esetén pedig pótmagánvádlóként érvényesítheti igényét. Mindezeken felül, a bizonyítási eljárásban a szakértői vizsgálat alanya is lehet.