Pénzbüntetésre ítélték a verekedő focistát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 3-án gyorsított eljárásban garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélte E.Z. vádlottat.

A tényállás szerint 2019. május 12-én Székelyben labdarúgó mérkőzést tartottak. A meccs 82. percében az egyik csapat játékosa szabálytalanságot követett el az ellenfél védő játékosával szemben, ezért a játékvezető szabadrúgást ítélt az ellenfél javára. A szabadrúgást megelőzően, az ellenfél csapatában játszó E.Z. vádlott odament ahhoz a játékoshoz, aki a szabálytalanságot elkövette és szándékosan a lábába rúgott. A sértett ekkor megfogta a vádlott egyik vállát azért, hogy nyugodjon meg. A vádlott ekkor kétszer ököllel megütötte a sértettet a bal fülénél, a nyak és a halánték részén. Ezután a játékvezető kérdőre vonta a vádlottat, majd piros lappal kiállította őt, aki csak többszöri felszólításra hagyta el a pályát.

A sértett az ütések következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, de a bíróság szerint az ütések helye alapján E.Z. vádlott akár súlyosabb sérülést is okozhatott volna, és ennek elmaradása csak a véletlenen múlott. A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása megbotránkozást keltett a mérkőzésen tartózkodókban is.
Az ítélet jogerős.

(birosag.hu)


Kapcsolódó cikkek

2019. február 8.

Házi őrizetben is bundáztak, az ügyészség letöltendőt kér

A Központi Nyomozó Főügyészség súlyosbításért fellebbezett a 2013-as futball bundaügyben, amelyben január 28-án első fokon mind a 24 vádlottat bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Két esetben letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség.