Perel Trump ügyvédje az orosz ügyben

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. január 11.
Rovat:

Michael Cohen, az amerikai elnök ügyvédje rágalmazásért beperelte a Fusion GPS nevű céget és  a BuzzFeedet.


Perkeresetében az ügyvéd százmillió dolláros kártérítést kér a Fusion GPS-től, a BuzzFeednél érvényesítendő kártérítés összegét azonban nem határozta meg, ezt a bírósági tárgyaláson állapítják majd meg.         

“Ami sok, az sok, elég volt a hamis orosz dossziéból” – írta Twitter-bejegyzésében az ügyvéd, miután kedden benyújtotta a keresetet egy szövetségi bíróságon.         

A nyomozással, kutatással, stratégiai tanácsadással foglalkozó washingtoni Fusion GPS volt az a cég, amely a választási kampányban megbízta Christopher Steele volt brit hírszerzőt, hogy állítson össze egy dossziét Trump vélelmezett orosz kapcsolatairól.         

[htmlbox jogtar_kepzes]

 

A munkát a Trump elnökjelöltségét ellenező néhány republikánus adományozó kezdte finanszírozni, de aztán “átvette” a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampánycsapata. A dossziéban megfogalmazott, de eddig nem bizonyított állítások azóta kongresszusi vizsgálatok kereszttüzébe kerültek. A vizsgálódások azt igyekszenek feltárni, hogy vajon Donald Trump választási kampányának munkatársai összejátszottak-e orosz tisztségviselőkkel, s vajon Oroszország beavatkozott-e a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba.         

A Fusion GPS társalapítójának, Glenn Simpsonnak a szenátusban tavaly nyári meghallgatásán elhangzottak jegyzőkönyvét kedden hozta nyilvánosságra a szenátus igazságügyi bizottsága. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Simpson azt mondta a kongresszusi vezető politikusoknak, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hitelt érdemlőnek találta a dossziéban megfogalmazott állításokat, mert ugyan meg nem nevezett, de Trumphoz közel álló forrásoktól származtak.         A BuzzFeed 2017 januárjában publikálta a dosszié némely állítását, közölve egyúttal, hogy az állításokat nem ellenőrizték és tartalmazhatnak tévedéseket is.         

Donald Trump Twitter-bejegyzésben sürgette a republikánusokat, hogy – mint fogalmazott – “végre vegyék már át az ellenőrzést” az Oroszország feltételezett szerepével kapcsolatos vizsgálatokban  A bejegyzésben az elnök ismét azt állította: az amerikai történelem legnagyobb boszorkányüldözése folytatódik”. Majd hozzátette: “nem volt összejátszás, ezt mindenki tudja beleértve a demokratákat is, mégis minden folytatódik. Oroszország és a világ nevet a butaságon, amelynek tanúja”. 

Chuck Grassley, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus elnöke a bejegyzésre így reagált: “nem tudom, mi jár az elnök fejében,   jobb nem kommentálni, amíg meg nem vitatom magával az elnökkel”.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Letartóztatták a gyermekeit erőszakoló korábbi életfogytost
2018. szeptember 21.

A Heves Megyei Főügyészség indítványára letartóztatásba helyezte a bíróság azt az 59 éves férfit, akit a rendszerváltás előtti évtizedekben elkövetett gyilkosság miatt 1980-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek. 

Sulyok: az alkotmányjog a mindennapi élethez kapcsolódik
2018. szeptember 21.

Sulyok: az alkotmányjog a mindennapi élethez kapcsolódik

Az alkotmányjog oktatásánál oda kell figyelni arra, hogy az olyan absztrakt fogalmakat, mint az egyenlőség, szabadság, jogbiztonság a valós, hétköznapi élethez kössék - hangoztatta az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az alkotmányjogot oktatók I. találkozóján.