Polt: visszaszorul a bűnözés Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a legfőbb ügyész 2018. évről szóló beszámolójának elfogadását. Polt Pétert a bizottság ellenzéki tagjai korrupcióról és közbiztonságról kérdezték.

Polt Péter meghallgatásán hangsúlyozta, hogy az ügyészség tavaly a jelentős jogszabályváltozások ellenére is kiváló munkát végzett. A 2018. július 1-jén életbe lépett új büntetőeljárási törvény szélesebb jogkört, nagyobb terhet és felelősséget adott az ügyészségnek, amely ennek a kihívásnak képes volt megfelelni.

Az új szabályozás miatt nehéz a statisztikai összehasonlítás, de a fő számokat tekintve megállapítható, hogy folytatódott a regisztrált bűncselekmények számának csökkenése. Tavaly kevesebb mint 200 ezer ismerté vált bűncselekmény volt, ez az elmúlt három évtizedben a legalacsonyabb, és az előző, 2017-es évhez képest is 12 százalékkal kevesebb. Csökkent a szándékos emberölések és a vagyon elleni bűncselekmények száma, ugyanakkor a korrupciós cselekményeké nőtt. Ez azonban nem azt mutatja, hogy Magyarország korruptabb, hanem hogy a felderítés, a bűnüldöző hatóságok munkája eredményesebb – jegyezte meg a főügyész.

Polt Péter kijelentette: Magyarországon a bűnözés majdnem minden területen visszaszorulóban van, a közbiztonság szilárd.

Az ügyészség bírósági eljárásokban végzett munkájáról szólva a legfőbb ügyész azt emelte ki: mind kevesebb az elhúzódó ügy, egyre több a gyorsító intézkedésekkel, bíróság elé állítással, tárgyalás mellőzésével, vagy egyezséggel folyó eljárás. A váderedményesség pedig tavaly 98,11 százalék volt, ami azonban bizonyos ügytípusokban, például korrupciós cselekményeknél, hűtlen kezelés miatt folyó eljárásokban alacsonyabb, többek között a bizonyítás nehézségei miatt.

Gyüre Csaba jobbikos képviselő felvetette, hogy egyes statisztikák szerint Magyarország egyre rosszabb helyen áll a nemzetközi rangsorokban. Nem jó olyan országban élni, ahol rendszintű a korrupció – vélekedett az ellenzéki képviselő.

Varga László szocialista képviselő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország egyes területein nagyon komoly gondok vannak a közbiztonsággal, az emberek bizonyos ügyekben már nem is fordulnak a hatóságokhoz.

Polt Péter válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a statisztikák, a társadalmi érzékelés, vagy akár az OLAF – az unió csalás elleni hivatala – szempontjából nem ugyanaz a korrupció, mint az ügyészség értelmezésében, amelynek a magyar büntető törvénykönyv alapján kell eljárnia. A közbiztonság helyzetével kapcsolatban a legfőbb ügyész azt hangsúlyozta, ha csökken az ismerté vált bűncselekmények és elkövetők száma, akkor a közbiztonság általában javul, még akkor is, ha lehetnek regionális eltérések.

Kormánypárti képviselők gratuláltak Polt Péternek, hogy az Országgyűlés a napokban újabb 9 évre megválasztotta legfőbb ügyésznek, továbbá elismerésüket fejezték ki az ügyészi szervezet korszerűsítése érdekében végzett munkájáért, illetve, hogy Magyarország olyan biztonságban élhet, amelyet sok európai ország megirigyelhet.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. június 11.

Polt Péter kitüntette Handó Tündét

Az Ügyészség Napja alkalmából 2019. június 11-én legfőbb ügyészségi ünnepséget rendeztek az Igazságügyi Palota dísztermében. Az eseményen dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész Pro Cooperatione Emlékérmet adományozott dr. Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének.
2018. október 5.

Polt Péter: az ügyészség emelte a színvonalat

Magyarország ügyészsége 2017-ben nemcsak megtartotta, de tovább emelte a korábbi színvonalat – hangoztatta Polt Péter a Tiszafüredi Járási Ügyészség új székházának átadásán.