Romániában elvesztik választhatósági jogukat a szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt elítéltek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Romániában elvesztik választhatósági jogukat azok a személyek, akiket szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek el, és nem rehabilitáltak, vagy nem részesültek amnesztiában – erről fogadott el két jogszabály-módosítást kedden a román parlament.

Romániában az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az abból kivált Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) elnevezésű, szintén ellenzéki párt kezdeményezte, hogy vonják meg a választhatósági jogát azoknak, akiket korábban jogerősen elítéltek. Eredetileg a kiskorúak elleni szexuális bűncselekményeket elkövetőkre vonatkozott volna a jogszabály, de a parlamentben kiterjesztették az érintettek körét, így valamennyi szándékosan elkövetett bűncselekményért elítélt személy választhatósági jogát megvonja a két törvénymódosítás.

Az egyik a helyhatósági, a másik pedig a parlamenti választások esetében zárja ki a lehetséges jelöltek köréből az elítélteket. Romániában eddig a választhatósági jogot csak a bíróság vonhatta meg. Mindkét jogszabály-módosítást nagy többséggel fogadta el a képviselőház, amely ügydöntő jogkörrel rendelkezett ebben az esetben, így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie módosításokat, hogy hatályba lépjenek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

AI fronton is élesedik a verseny az EU és az USA között

Helyi nyelveket beszélő, mesterséges intelligencia alapú chatbotok fejlesztésén dolgozik az Európai Unió, nehogy az amerikai technológia és az amerikai vállalatok felzabálják a kontinens piacát és kultúráját – írja az Euronews.

2024. április 12.

Európai parlamenti állásfoglalás: az abortuszhoz való jog alapvető jog

Az abortuszhoz való jog alapvető jog, az európai uniós tagállamoknak teljes mértékben büntethetetlenné kell tenniük a művi terhességmegszakítást, az abortuszt ellenző csoportok és szervezetek uniós finanszírozását meg kell szüntetni – jelentették ki az Európai Parlament képviselői Brüsszelben, az EP plenáris ülésén csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.