Röszkei per: új eljárás jön

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2017. június 15.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír Ahmed H. elsőfokú ítéletét.


Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír Ahmed H. elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: az elsőfokú bíróságnak – az esetleges vádlotti fenyegetések vagy követelések tartalmát illetően – a bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelnie, mérlegelnie kellett volna. 

Ehelyett a bíróság a tényállást úgy állapította meg, hogy az ítéletből nem derült ki, milyen konkrét indokok alapján fogadta vagy vetette el az egyes bizonyítékokat, és valójában melyik konkrét bizonyítékra és milyen érvelésre alapozott. Márpedig ez a mulasztás a vádlott cselekvésének jogi minősítését alapvetően befolyásolja – jelentette ki.

(MTI)

[htmlbox Jogászvilág_hírlevél]

 

 

Kapcsolódó cikkek:


Kölyökkutyákat vert agyon egy nő
2018. november 14.

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki baltával agyonverte hét kölyökkutyáját, majd az állatok tetemét felgyújtotta - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

A közigazgatási bíróságok létrehozásáról tárgyal a Ház
2018. november 14.

Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló kormányzati előterjesztését, majd a képviselők vitát nyitnak az állami ünnepségek hagyományos helyszíneinek közterület-foglalásáról szóló indítványról.