Senyei: megalapozott és időszerű ítélkezés folyt a Győri Törvényszéken és a Győri Ítélőtáblán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben a Győri Törvényszéken és a Győri Ítélőtáblán, annak ellenére is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlagot meghaladja a folyamatban lévő ügyek átlagos nehézségi foka – hangoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Győrben.

Senyei György a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla összbírói értekezlete elött tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt jellemzően kevesebb ügy indult a bíróságokon, ugyanakkor a Győri Törvényszéken nőtt azok száma. A növekedés tavaly tovább folytatódott, 2020-hoz képest 1,2 százalékkal – tette hozzá.

Az OBH elnöke beszélt arról is, hogy a Győri Törvényszéken és a járásbíróságokon 5,1 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint 2020-ban, az ítélőtáblán pedig 3,5 százalékkal többet. A törvényszéken a folyamatban lévő ügyek száma 10,6 százalékkal csökkent, táblabíróságon pedig stagnált a folyamatban lévő ügyek száma – sorolta.

Senyei György kiemelte, hogy 2020 második fél évében központi intézkedést hajtottak végre az elhúzódó peres ügyek csökkentése érdekében, amelynek eredményeként országosan 33 százalékkal csökkent a két éven túli peres ügyek száma, a Győri Törvényszéken ez az arány 27 százalék volt.

A Győri Ítélőtábla időszerűségi mutatóit tekintve nem volt szükség intézkedésre, mert mindössze kilenc olyan peres ügy van, amely hat hónapnál régebben van folyamatban – fűzte hozzá.

Az OBH elnöke kitért arra is, hogy a Győri Törvényszéken az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedési aránya a legtöbb ügyszakban jobb az országos átlagnál, a járásbíróságokon a polgári gazdasági ügyszakban hozott ítéletek 94 százaléka, a büntető ügyszakban pedig 80 százaléka ellen nem éltek jogorvoslattal.

Hatályon kívül helyezési mutatóban a törvényszék az országos átlagnál kedvezőbb mutatókkal rendelkezik, a büntető ügyszakban első fokon nem volt hatályon kívül helyező határozat 2021-ben – mondta.

Senyei György beszámolt arról is, hogy tavaly a törvényszéken 80 millió forint, a táblabíróságon pedig 25 millió forint értékben korszerűsítették az épületeket és szereztek be eszközöket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 21.

Szaharov-díj – Kilenc jelölés érkezett az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért járó EP-díjra

Kilenc jelölés érkezett az Európai Parlament által az emberi jogok, a szólás- és gondolatszabadság védelméért odaítélhető Szaharov-díjra, eszerint idén az iráni nők, az afganisztáni oktatásért küzdők csoportja, Georgia Európa-párti népe és egy georgiai ügyvéd, ugandai klímaaktivisták, nicaraguai emberi jogi jogvédők és abortuszpárti nőjogi harcosok kaphatják az elismerést.

2023. szeptember 20.

Öntisztázás a közbeszerzési eljárásban

A Fővárosi Törvényszék szerint a kérelemre induló eljárásban is fennáll a Közbeszerzési Hatóság tényállásfelderítési kötelezettsége, de az nem egyenlő a kérelem teljesíthetőségéhez elegendő bizonyítékok beszerzésével, a hatóság ezzel ellentétes eljárása ugyanis sértené a részrehajlás tilalmát.