Sikkasztás és csalás miatt fogtak el egy ügyvédet


Több rendbeli sikkasztás, csalás és ügyvédi visszaélés gyanúja miatt fogtak el egy székesfehérvári ügyvédet – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.

Azt írták, a gyanú szerint a férfinél 2022. június 17-én egy gazdasági társaság 35 millió forintot helyezett letétbe, de amikor a teljes összeg kifizetését kérték tőle, csak 15 millió forintot adott át, a maradék pénzt magánkölcsöneinek törlesztésére használhatta fel.

A nyomozás adatai szerint a férfi további öt magánszemély letétbe helyezett pénzével rendelkezett a sajátjaként, valamint három másik embertől azzal az indokkal kért kölcsönt, hogy meg kíván vásárolni egy fővárosi lakást. Az ingatlant végül nem vette meg.

A férfi az átvett összegek tulajdonosait egy ideig hitegette a visszafizetéssel, de ezt nem minden esetben teljesítette. A letétben lévő több mint 140 millióból csak mintegy 60 milliót, a kölcsönzött 23 millióból pedig csupán 11 millió forintot térített meg önként a büntetőeljárást megelőzően.

Az ügyvédet a napokban székesfehérvári otthonában fogták el, majd előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A férfi tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, érdemi vallomást nem tett – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 2.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a tüntetésen rendőrre támadó férfit

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást az ellen a férfival szemben, aki a május 19-i tüntetésen ököllel megütötte az egyik intézkedő rendőrt. A férfi felfüggesztett szabadságvesztést kapott – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

2023. június 1.

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) tavaly: 16 százalékkal csökkent a folyamatban lévő ügyek száma és 55 százalékkal a két éven túli ügyeké, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön Budapesten.