Sikkasztással vádolják a szegedi ügyvédet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vádirat szeint az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. 


Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat egy helyi ügyvéd ellen a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a férfi 2014. március 11-ig volt tagja a Szegedi Ügyvédi Kamarának, ekkor törölték a szervezet tagjai közül. Az ügyészség szerint a vádlott 2007 márciusa és 2014 augusztusa között részben még ügyvédként, részben pedig már a törlés után követett el bűncselekményeket. Az ügyvéd a nála letétbe helyezett pénzt több esetben is saját céljára használta föl. Emellett ismerősöktől, barátoktól valótlan célokat megjelölve kért kölcsönöket. Az egyes sértetteknek okozott legkisebb kár 186 ezer, a legnagyobb 10 millió forint volt, a teljes kárértékek mintegy 60 millió forint, amelynek csak egy töredéke térült meg.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban

Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát.

További információ és megrendelés >>

Az ügyészség üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint csalás bűncselekményével vádolja a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlottat, aki több alkalommal állt már bíróság előtt – tudatta a csoportvezető ügyész.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.