Skóciában is büntetendő a szülői pofon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Skóciában törvénnyel tiltották meg a gyermekek bántalmazását: az új rendelkezés alapján bűncselekményt követ el a szülő, aki megüti a gyermekét – számolt be róla a The Independent brit lap online kiadása.

Skócia ezzel az első Nagy-Britanniában, ahol büntetendő lett a szülői pofon. A törvény életbe lépéséig még Skóciában is megengedett, hogy a szülők „ésszerű” fizikai erőt alkalmazzanak a gyerekeik fegyelmezésében.

Az új törvénnyel egyrészt a felnőttekkel egyenlő jogokat biztosítanak a fizikai erőszak ellen a gyerekeknek is, másrészt összhangba hozzák a skót szabályozást az ENSZ ajánlásával.

A skót törvényhozók 84:29 arányban fogadták el az új törvényt csütörtökön annak ellenére, hogy egy kormányzati közvélemény-kutatás szerint az Egyesült Királyságban megkérdezett 1546 felnőtt 57 százaléka elvetette volna.

John Finnie skót zöldpárti képviselő, aki a törvénytervezetet előterjesztette, elmondta: a döntés azt az üzenetet közvetíti, hogy elfogadható erőszak nincs.

„A tettleges bántalmazásnak nincs helye a 21. századi Skóciában. A nemzetközi bizonyítékok azt igazolják, hogy súlyos hatása lehet a gyerekekre, és nem is hatékony” – fogalmazott Finnie.

A gyermekjogi aktivisták a törvény elfogadását „emlékezetes napként” értékelték a gyermekek jogaiért való küzdelemben.

A törvénynek azonban továbbra is vannak ellenzői. Oliver Mundell skót konzervatív képviselő  kijelentette, hogy nem tudja támogatni. Mint mondta, hisz abban, hogy a gyerekek elleni erőszak helytelen, de most nem is ez a kérdés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülők egyáltalán nem fogják tudni ezek után, hogy milyen körülmények miatt kerülhetnek szembe a büntetőjogi rendszerrel.

A törvény egy éven belül lép hatályba.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2015. március 17.

Elévülhetetlen bűnök

Novemberi lapszámunkban bemutattuk a gyermekkori szexuális abúzust átéltek megsegítésére és élményeik feldolgozására létrejött Beszélj róla! kezdeményezést. A beszélgetést két, a témát jól ismerő szakértővel folytatjuk, egyikük aktívan is részt vesz a projektben. Mindennek aktualitást ad az is, hogy november közepén egyhangúlag fogadta el a parlament a Büntető Törvénykönyv módosítását, amelynek értelmében ezentúl nem évülnek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. A Btk. rögzíti, hogy a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs ellen elkövetett ötévnyi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekmények nem évülnek el, amennyiben a sértett
a bűncselekmény elkövetésekor 18 évnél fiatalabb. Az eddigi jogszabály nem adott lehetőséget arra, hogy egy gyermekkorban történt abúzus után a sértett felnőtt korában, tehát akár
tíz-húsz-harminc évvel később feljelentést tegyen, hiszen öt év után elévült a cselekmény.

2016. július 7.

Gyermekbarát igazságszolgáltatás – Az áldozattá vált gyermek az igazságszolgáltatásban

A bíróság nem lehet senki barátja, sem a sértett, sem a terhelt, és a tanú barátja sem. Azonban fontos leszögezni, hogy a gyermekek a bírósági eljárásokban megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, melyet a gyermekközpontú igazságszolgáltatás (child-focus) tart szem előtt. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint célszerűbb lenne az Európa Tanács gyermekbarát igazságszolgáltatás (child friendly justice) meghatározás helyett az ENSZ dokumentumokban használt gyermekközpontú igazságszolgáltatás (child centered justice) kifejezést használni. Az Európa Tanács főtitkárhelyettese, Maud de Boer-Buquicchio 2010-ben megfogalmazta, hogy a „barát” kifejezés találóbb az igazságszolgáltatás eljárásában, mert jobban kifejezi a speciális kapcsolatot.