Soron kívül rendeltek ki újabb szakértőt a Quaestor


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Soron kívül intézkedik a Fővárosi Törvényszék újabb szakértő kirendeléséről a Quaestor-ügyben – írta újságunkhoz eljuttatott közleményében a Fővárosi Törvényszék.

A csalás bűntette és más bűncselekmények miatt T. Cs. I. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben 2015 tavasza óta, azaz négy és fél éve közreműködő könyv-, pénz- és tőkepiaci igazságügyi szakértő 2019. szeptember 23-án elfogultságot jelentett be az ügyben szereplő egyik
védővel 2001 óta fennálló személyes kapcsolatára hivatkozva.

A büntetőeljárási törvény értelmében szakértőként nem járhat el olyan személy, akitől elfogulatlan szakvélemény nem várható, erre figyelemmel a Fővárosi Törvényszéknek a szakértő kizárásáról kellett rendelkeznie.

A büntetőügy tárgyalása a fentiektől függetlenül – mint eddig is, úgy ezután is – heti öt tárgyalási napon keresztül folytatódik, a Törvényszék újabb szakértő kirendeléséről soron kívül intézkedik.

A Fővárosi Törvényszék az ügyben szükséges intézkedéseket megteszi.


Kapcsolódó cikkek

2016. december 16.

Quaestor-ügy: kizárták a szakértőt

A Fővárosi Törvényszék kizárta a Quaestor-ügyből a nyomozás során kirendelt, az igazságügyi szakvélemény elkészítésében társszakértőként részt vevő adó-, járulék- és könyvszakértőt.

2017. március 1.

Quaestor-ügy: új eszköz a bizonyításban

A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben – mondta a fővárosi főügyész szerdán.