Székesfehérváron népszerű a mediáció


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szükséges a széleskörű tájékoztatás és a népszerűsítés, mert aki egyszer hall a mediációról, az az esetek túlnyomó többségében él a közvetítés lehetőségével és pozitív tapasztalatokkal zárja vitás ügyét – mondja dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék koordinátor bírája. Kedvezőek a tapasztalatai, hiszen a városban egyre népszerűbb a mediáció, amit ráadásul gyakran ügyvédek ajánlanak az ügyfeleiknek.


– Székesfehérváron egyre népszerűbb a közvetítés peres ügyekben, egyre többen érdeklődnek az eljárás menetéről, a lehetőségekről, ezért már több tájékoztatót kellett tartanunk – összegezte tapasztalatait az Ügyvédvilág.hu-nak dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin, a Székesfehérvári Törvényszék koordinátor bírája. Úgy véli, szükséges lenne a mediációt beépíteni az oktatásba, hiszen ma valaki elvégezheti úgy a jogi egyetemet, hogy nem is hall a közvetítésről, az ugyanis eddig nem szerepelt a tananyagban. Jó kezdeményezésnek tartja a Nyitott Bíróság programot is, amelyben – más témák mellett – jogi előadáson hallhatnak a diákok a bírósági közvetítésről. Ez azért lehet fontos, mert a tapasztalatok szerint, ha például egy bontóperben a felek gyermeke javasolja, hogy üljenek le egy közvetítővel, mert nem bírja tovább a veszekedést, a feszültséget, a szülők jóval nagyobb eséllyel veszik igénybe a bírósági közvetítést. Így pedig általában hamarabb, kisebb költséggel, és ami még fontosabb, mindegyikőjük számára elfogadható végeredménnyel zárulhat a bontóper.

Székesfehérváron egyre több munkaadó és munkavállaló is a bírósági közvetítést választja

Dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin elmondta, tapasztalataik alapján a rendszer működőképes: Fejér megyében a bírósági közvetítések körülbelül 80 százaléka zárul megállapodással. Az ügyfelek igazságszolgáltatásról alkotott képét befolyásolja, hogy a bírósági eljárás az életük egy konfliktusához kötődik, általában tartanak tőle, költségesnek, esetleg hosszadalmasnak tartják. Ezen a képen változtathat a bírósági mediáció, hiszen itt nincs tanúkihallgatás, nincsenek kellemetlen vallomások, pár óra alatt, minimális költséggel megnyugtató végeredmény érhető el. Emiatt nem véletlen, hogy az ügyfeleik 90 százaléka elégedett a közvetítéssel. Sok múlik a mediátorokon, akik jól felkészült, szakmailag képzett kollégák és elhivatottan végzik a munkájukat.

A koordinátor bíró mindehhez hozzátette, Székesfehérváron és környékén sok ügyvéd is felismerte a közvetítés előnyeit, nem ritkán ők ajánlják ügyfeleiknek ezt a lehetőséget. Az ügyvéddel szemben az ügyfél pozitív érzéseket táplál, hiszen benne bízik, tőle várja a segítséget a bíróságon. A tapasztalat azt mutatja, hogy a peres felek akkor is a jelen lévő – az írásba foglalt megállapodást jogilag ellenőrző – ügyvédnek tulajdonítják elsősorban a sikert, ha az mediátor közreműködésével jön létre. Ez pedig többek között azt eredményezi, hogy legközelebb is neki adnak megbízást jogi képviseletre és ajánlani fogják másnak is a szakembert. Talán ez is lehet az oka, hogy mind több ügyvéd vizsgálja felül esetleges kezdeti ellenérzéseit a mediációval kapcsolatban, hiszen ők is nyernek a közvetítéssel.

Dr. Turcsánné dr. Molnár Katalin szerint a családjogi perek mellett a munkaügyi jogvitákban is mind gyakrabban élnek a bírósági közvetítés lehetőségével a munkáltatók és a munkavállalók. Egyre többen veszik igénybe, legyen szó kötelmi perekről, birtokvitákról, fizetési elmaradásokról vagy akár komoly gazdasági perekről. Sikerrel közvetítettek már például gazdasági társaságok egymás közötti jogvitáiban és munkaügyi perekben is. A folyamatban lévő közvetítői ügyek számának növekedéséből látható, hogy egyre több munkájuk lesz a közeljövőben.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.