Szigorítottak az uniós élelmiszer-biztonsági határértékeken


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be az élelmiszerekben található nehézfémekre – így a kadmiumra és az ólomra – vonatkozóan, hogy csökkentse a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmát.

A többéves tudományos kutatással alátámasztott bizottsági döntés értelmében a gyümölcsökben, zöldségekben, gabonafélékben és olajos magvakban esetlegesen előforduló, rákkeltő környezetszennyező kadmium maximális szintjét csökkenteniük kell az árutermelőknek, hasonlóképpen az ólomét, a csecsemők és kisgyermek számára készült tápokban is. Ezenkívül a bizottság új maximális ólomtartalom szintet állapított meg az erdei gombára, a fűszerekre és a sóra vonatkozóan – olvasható a brüsszeli testület sajtóközleményében.

Sztella Kiriakídisz egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos a döntéssel kapcsolatban elmondta: „az egészségtelen táplálkozás növeli a rák kockázatát. A határozat által biztonságosabbá és egészségesebbé tesszük az élelmiszereinket, ahogyan azt az EU rákellenes tervében is vállaltuk”. Ez egy újabb lépés az uniós élelmiszerláncban már most is magas és világszínvonalú uniós szabványok megerősítése felé – szögezte le.

A szigorúbb határértékeket augusztustól 31-től kell alkalmazni. Azok a termékek, amelyek ezeket a fémeket az új határértékeken túl tartalmazzák, de az új szabályok hatályba lépése előtt kerültek a piacra, február végéig még értékesíthetők.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

Magyar jelentéstevő: romlik a jogállamiság Magyarországon

Romlik a jogállamiság helyzete Magyarországon Tineke Strik, az Európai Parlament új állandó magyar jelentéstevője szerint, aki kedden Strasbourgban a többi között a bírói függetlenség hiányát és a korrupció elharapózását vetette a magyar kormány szemére.

2024. október 8.

Az EUB új ítélete az árcsökkentés kommunikációjáról

Korábban tisztázatlan kérdésben adott iránymutatást az Európai Bíróság a fogyasztói árcsökkentés mértékének megjelölésére használható marketing megoldásokra vonatkozóan. A C-330/23 sz., Aldi Süd ügyben 2024. szeptember 26-án hozott kimondta: az árcsökkentés mértékének feltüntetésekor az előző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb ár a viszonyítási pont, egyéb, annál magasabb árak nem jeleníthetőek meg az árcsökkentés mértékének hivatkozási alapjaként, derül ki Csépai Balázs, a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Irodával együttműködésben álló önálló ügyvéd által készített összefoglalóból.

2024. október 8.

Vége a közösségi oldalak önkényének?

Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna. A szolgáltatók – egységes jogi szabályrendszer hiányában – ilyen esetekben legfeljebb annyit tettek, hogy döntésük indokolásaként általános jelleggel hívták fel felhasználási feltételeik megsértését. Ez már Magyarországon is megváltozhat az Online Platform Vitarendező Tanács létrehozása következtében? De hogy mi is ez a lehetőség, azt dr. Hegedűs Eszter, a Jaczkovics Ügyvédi Iroda szakértője foglalta össze.