Szigorúbb végrehajtás, gyorsabb eljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyorsabbá válnak az eljárások és szigorodik a végrehajtás a büntető jogszabályok módosításával – mondta Rétvári Bence keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kifejtette: a lefolytatott konzultációk alapján négy plusz egy szigorítást támogat a kormány. Így az előzetes letartóztatás időtartama négy évről öt évre, vagy akár határozatlan időtartamra emelkedhet. Ez a jövő hétfői frakcióülésen dől el véglegesen – mondta Rétvári Bence.

További változás, hogy a legsúlyosabb, személy elleni bűncselekményt elkövető, házi őrizetesek esetén a nyomkövető felszerelése automatikus lesz. A módosítások között említette még, hogy szökésnek minősül a jövőben a házi őrizet szabályainak megszegése, valamint objektív határidőt írnak elő a szakvélemények elkészítésére. Változás lesz továbbá, hogy annál a bírónál, akinek két vagy három évnél tovább elhúzódó ügyei vannak, soron kívül kell minősítési, értékelési eljárást elrendelni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.