Tanévkezdés Pécsen: a jogásznak kiforrott erkölcs értékrendre is szüksége van


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A igazságügyi államtitkár szerint a jó jogásznak kiforrott erkölcsi értékrenddel kell bírnia, és nem elég a szakmai képzettség, a szerteágazó lexikális tudás.

A jogásznak mindig törekednie kell a rendkívül precíz, minuciózus munkára, de legalább ennyire fontos jogászi ismérv a becsületesség, a jóhiszeműség, a tisztességesség, és az emberségesség is – mondta Hajas Barnabás, az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) tanévnyitó tanácsülésén.

Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára – aki tudományos fokozatát maga is a PTE ÁJK-n szerezte meg – úgy vélekedett: az elsajátított tudást „mindenkor a jó ügy érdekében kell kamatoztatni, legyen szó akár a haza szolgálatáról, a tudomány elhivatott műveléséről, a jövő jogász nemzedékeinek oktatásáról és neveléséről vagy az elesettek, rászorulók segítéséről”.

Hitvallását megfogalmazva azt mondta, a jogászképzés nem csupán a tankönyvi tananyag átadására hivatott, nem kizárólag a jogszabályok mélyreható tanulmányozását és azok megismerését szolgálja; éppúgy feladata a jogászi gondolkodásmód, a gyakorlati megfontolások elsajátításának elősegítése is.

Az elsőéves hallgatókat felszólította beszédében arra, hogy „merjenek kérdezni, kutatni, vitázni, olvasni, merjenek gondolkodni, kellő tisztelettel és alázattal megkérdőjelezni a dogmákat; kamatoztassák talentumaikat, mélyítsék el megszerzett tudásukat, szerezzenek szerteágazó tapasztalatokat”.

Azt mondta, hazánkban már az Árpád-korban kialakult Európa egyik legősibb közjogi gondolkodásmódja, „az egész kontinensen párját ritkítja a hazai alkotmányos hagyomány”, ennek a tradíciónak pedig örökösei lesznek a most első évüket megkezdők is.

A PTE-ről szólva kitért arra: a – ma már tíz karral, húszezer fős hallgatói létszámmal, több mint másfél ezer oktatóval rendelkező – nagy múltú intézmény az ország egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye. Történelme során „megannyi kiváló jogásszal, jogtudóssal gazdagította hazánkat” – fogalmazott, kiemelve mások mellett Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnököt is.

Miseta Attila, a PTE rektora köszöntőjében kiemelte: a „méltán híres” pécsi jogászképzés oktatói állománya erős, a megyeszékhelyen végzett hallgatók magasan képzettek. Reményét fejezte ki, hogy a karon végzettek egy része az intézménynél marad a későbbiekben oktatóként.

Fábián Adrián, a PTE ÁJK dékánja felidézte: a pécsi középkori egyetem 1367-es megalapítása után elindult a jogászok képzése a városban, azóta pedig folyamatosan magas számban vannak jelen Magyarország közéletében Pécsen végzett, jogi végzettségű szakemberek, tudósok, politikusok.

A dékán örömtelinek nevezte, hogy szeptembertől mintegy kétszáz nappali tagozatos – közülük nyolcvan államilag finanszírozott helyre bejutott – hallgató kezdi meg tanulmányait a pécsi jogi karon. Ugyanakkor fel kell készülni rá, hogy hamarosan – várhatóan október második felében – online módon folyik majd az oktatás az intézményegységben – jelezte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2017. július 12.

Erősítenék a külhoni magyar jogászképzést

A külhoni magyar jogászképzés megerősítésének fontosságát hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár kedden a fővárosban. Szilágyi Péter azokat a határon túli magyar fiatalokat köszöntötte, akik a Szász Pál ösztöndíjprogram keretében szakmai gyakorlatukat kezdték meg a Budapesti Ügyvédi Kamaránál.