Tárgyalás lesz a tévedésből megmérgezett beteg ügyében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ügynek három vádlottja van: az ápoló mellett a két ügyeletes orvos is. A bűnösségüket nem ismerték be.

A halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége ügyében tartott előkészítő ülésen mindhárom vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését. Mind az ügyész, mind a
vádlottak, mind pedig a védők előadták bizonyítási indítványaikat, amelyek tanú és szakértő meghallgatásra vonatkoztak. Mivel az előkészítő ülésen a vádlottak a bűnösségüket nem ismerték
be, ezért a bíróság tárgyalást tűzött ki 2019. március 21-én 8:30-ra.

Az ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádol egy kórházi ügyeletes ápolót, miután meghalt egy szívbeteg férfi egy budapesti kórházban.
A vád szerint a sértett szívelégtelenségben szenvedett, ezért 2015-ben egy budapesti kórházba került. A kapott kezelés hatékonynak bizonyult, a sértett állapota javult, de pszichésen zavart volt, ezért sokszor kiabált és fájdalmakra panaszkodott. Az ügy másodrendű vádlottja – a kórházban dolgozó ügyeletes orvos – fájdalomcsillapítóként Contramal-terápiát rendelt, amelyet az egyik ápoló be is adott a betegnek. Ennek tényét az ápolók által vezetett ápolási betétlapon feltüntette, illetve a műszak átadásakor erről az éjszakai ügyeletes ápolót – a I. rendű vádlottat – tájékoztatta.

Mivel a sértett az esti órákban továbbra is hangosan kiabált és fájdalomra panaszkodott, a vádlottak– részben egymás tevékenységéről nem tudva – további Contramal-kezelésben részesítették a férfit, aki még aznap éjjel elhalálozott. A vádirat szerint halála erőszakos okból, mérgezés okozta heveny légzési és vérkeringési elégtelenség miatt következett be.

Az ügynek három vádlottja van: az ápoló mellett a két ügyeletes orvos is. Utóbbiak esetében foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége a vád.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.