Tárgyalás nélkül hoztak ítéleteket: az egyik a törvényi minimum alatti


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen elsőfokú ítéletet hozott az M. M. P.-vel és két társával szemben rablás és egyéb bűncselekmények elkövetése miatt indult büntetőügyben. A bíróság – nem jogerősen – az I. rendű vádlottat 2 év, a II. rendű vádlottat 1 év 6 hónap, míg a III. rendű vádlottat 10 hónap börtönbüntetésre ítélte – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A vádirat szerint az I. rendű vádlott 2018. november 4-én az éjszakai órákban Budapest XIV. kerületében késszúrással fenyegetett egy ittas járókelőt és felszólította válltáskájának átadására. A sértett nem adta át a táskáját, ezért a vádlott lekapta azt a sértett válláról és elszaladt vele.

Másnap az éjszakai órákban az I., a II. és a III. rendű vádlottak Budapest XIV. kerületében 8 személygépkocsit próbáltak eltulajdonítani, 1 személygépkocsit pedig feltörni. Ebből nyolcat sikerült feltörniük, de egyiket sem tudták beindítani. A feltört személygépkocsikból magukkal vitték az ott talált értékeket, köztük egy bankkártyát is, amellyel több alkalommal vásároltak kisebb
összegekért.

Az ügyészség az I. rendű vádlottat rablás bűntettével és más bűncselekményekkel, míg a II. és III. rendű vádlottakat nagyobb értékre elkövetett dolog elleni erőszakkal, több közokirat, magánokirat, készpénzhelyettesítő fizetőeszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolta.

Az előkészítő ülés során mindhárom vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság elfogadta a vádlottak nyilatkozatait. Az ügyészség felszólalásában jelezte, hogy méltányolta a vádlottak beismerő vallomásait, amelyek jelentősen hozzájárultak a büntetőeljárás lerövidítéséhez, de a súlyosító körülményeket is figyelembe vette – indítványuk így is igen méltányos.

Az I. rendű, büntetett előéletű vádlott terhére rótt bűncselekmények halmazati büntetése 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés lehet. Az ügyészség a törvényi minimumot, 2 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta és 2 éves eltiltását a közügyektől.

A II. rendű vádlott szintén volt már büntetve, a terhére rótt bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el, úgy, hogy éppen szökésben volt az Aszódi Javító Intézetből. Az általa a jelenlegi ügyben elkövetett bűncselekmények büntetési tétele 1-től 7,5 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta és 2
éves eltiltását a közügyektől.

Figyelemmel a III. rendű vádlott büntetlen előéletére, beismerő nyilatkozatára és megbánására, valamint szem előtt tartva a belső arányosság elvét, esetében az ügyészség a törvényi minimum alatti, 10 hónapos börtönbüntetés kiszabását indítványozta és 1 éves eltiltását a közügyektől.

A bíróság – amely a vádlottak beismerő nyilatkozatának elfogadása esetén az ügyészi indítványnál súlyosabb büntetést nem szabhat ki – az ügyészi indítványnak megfelelően hozta meg ítéletét.

Indokolásában kifejtette, hogy megítélése szerint az ügyészség indítványa méltányos, a javasolt büntetési tételek szükségesek, indokoltak és elégségesek a büntetési célok eléréséhez. Enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő nyilatkozatát, megbánását és a III. rendű vádlott büntetlen előéletét. Súlyosító körülménynek értékelte ugyanakkor az I. és II. rendű vádlottak büntetett előéletét, a társtettesi elkövetést és a sorozatos, kitartó elkövetési módot. A bíróság a II. rendű vádlott vonatkozásában elrendelte annak a 6 hónapos felfüggesztett szabadságvesztésnek a végrehajtását is, amelyre korábban ítélte a vádlottat a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az ügyészség mindhárom vádlott vonatkozásában tudomásul vette az ítéletet. Mindhárom vádlott és védője méltányosnak találta az ügyészi indítványt és az ítéletet, de mindannyian három munkanap gondolkodási időt kértek. Indítványozták továbbá a vádlottak
letartóztatásának megszüntetését, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelését.

A bíróság a védelem indítványát az I. és II. rendű vádlottak esetében elutasította, mivel lakhatási körülményeik tisztázatlanok és nem rendelkeznek állandó jövedelemmel sem, így esetükben fennáll a bűnismétlés veszélye. A végzés ellen az ügyészség fellebbezett, mert véleménye szerint esetükben nem csak a bűnismétlés veszélye áll fenn, hanem a szökés és elrejtőzés veszélye is. A végzés ellen a
védelem is fellebbezést nyújtott be.

A bíróság a III. rendű vádlott letartóztatását megszüntette és szabadlábra helyezését rendelte el


Kapcsolódó cikkek

2019. április 26.

A terhelt közvetett módon, a védője útján nem idézhető szabályszerűen

Ami a tényállást illeti, a járásbíróság bűnösnek mondta ki az I. r. terheltet társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében. A másodfokú bíróság 2018. február 9-én 2018. március 9-ére tanácsülést tűzött ki, amelyről írásban értesítette a terhelteket és a védőket is. Az I. r. terhelt meghatalmazott védője a 2018. február 23-án érkezett beadványában nyilvános ülés tartását kérte, így […]
2019. május 16.

Kevesellte a gyermekkorú rabló büntetését az ügyészség

Az Egri Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat korábban egy, a cselekményét még gyermekkorúként elkövető fiúval szemben, akit a Füzesabonyi Járásbíróság nemrég 2 évre próbára bocsátott, és a próbaidő tartamára elrendelte a pártfogó felügyeletét. A bírói döntés ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett.