TASZ: alkotmányellenes a Btk. szigorítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint alkotmányellenes az emberi méltóság védelme és a bizonyítékok meghamisításának megakadályozása érdekében a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására benyújtott törvényjavaslat, mert sérti a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát.


A jogvédő szervezet közleményében azt írta, véleményük szerint a „bajai videóbotrányra” reagáló jogalkotói lépéssel a parlament a saját és az igazságszolgáltatás tekintélyét is tovább rombolná.

A TASZ szerint a négy kormánypárti képviselő által benyújtott törvényjavaslat a jelenleg is a Btk. részét képező rágalmazás-tényálláshoz képest iktatna speciális szabályokat a törvénybe.

Álláspontjuk szerint az előterjesztés azért alkotmányellenes, mert lehetőséget teremtene arra, hogy a nyomozó hatóságok már a büntetőeljárás megindításával mélyen behatoljanak a személyek magánszférájába, akiknek csak az eljárás során lenne lehetőségük bizonyítani, hogy a jogsértést megalapozó célzat hiányzik.

A gondatlan nyilvánosságra hozatal szankcionálása rendkívüli mértékű, aránytalanul nagy visszatartó erőt jelentene azokkal szemben, akik a jogsértő (vagy annak vélt) cselekményekről úgy szeretnék lerántani a leplet, hogy az azokról készült, birtokukba jutott felvételeket közzéteszik – érveltek.

Azt hangoztatták, hogy a nyilvánosság, a tényfeltárás és a kritika szabadsága a legfontosabb garanciája a közélet tisztaságának, valamint annak, hogy ne lehessen megvezetni a közvéleményt lejáratási céllal készített álfelvételekkel se.

A TASZ szerint a törvényjavaslat benyújtását indokoló célok a jelenleg is rendelkezésre álló, alapjogokat nem korlátozó eszközökkel is elérhetők: a magyar jog biztosítja azokat az eszközöket, amelyekkel az emberi méltóság sérelme orvosolható, a bizonyítékok meghamisítása szankcionálható, és a választások tisztasága biztosítható.
Jelezték azt is, álláspontjuk szerint már a jelenlegi jogszabályi környezet is jelentős mértékű „dermesztő hatást” fejt ki a magyar sajtóban, ezért inkább lebontani kellene azokat a jogi akadályokat, amelyek kockázatossá teszik a tényfeltárást, a leleplezést és a kritikát, mint újabb tilalomfákat felállítani.

Rogán Antal, a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője hétfőn jelentette be, a Btk. szigorítását javasolja a Fidesz, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videóügyhöz hasonló eset.

Tájékoztatása szerint a várhatóan decemberben hatályba lépő jogszabály alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azt, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki ezt elérhetővé teszi, az két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követi el a bűncselekményt, az három évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntető.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.