Terhes nőt ítéltek börtönbüntetésre unokázós csalásért


Öt rendbeli – társtettesként elkövetett – csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Az ítéleti tényállás szerint a terhelt pénzátvevőként vett részt idősek ellen elkövetett csalások végrehajtásában.

A sértetteket minden esetben egy ismeretlen hívta fel azzal, hogy az egyik kerületi rendőrkapitányságról telefonál, ahol a sértettek gyermekét közúti baleset okozása miatt tartják fogva. Az ismeretlen a rokon szabadlábra helyezéséért 20 millió forintot kért óvadékként kifizetni. Egyikük sem tudott ekkora összeget összeszedni, de így is közel 10 millió forintot, valamint több millió forint értékben ékszereket adtak át az előre egyeztetett helyszíneken a vádlottnak, akinek tudomása volt a sértettek megtévesztéséről.

Az ítélet alapján a vádlott köteles a magánfelek részére közel 8 millió forint kártérítést megfizetni. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést – tudatta a Fővárosi Törvényszék.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. december 9.

Hogyan lesz rendben az évzárás munkajogilag?

Már nincs túl sok munkanap hátra, ezért érdemes áttekinteni azokat a legfontosabb munkáltatói feladatokat, amelyeket a vállalkozások vezetőinek hasznos tudnia.

2021. december 9.

Jó leckének gondolta az akasztást

Jogerősen nyolc év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy Bács-Kiskun megyei férfit, aki felakasztotta ismerősét, hogy így leckéztesse meg őt.