Tíz év fegyházat kapott a molesztáló

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2016. november 25.
Rovat:

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfi 2012 és 2014 között különféle szexuális cselekményekre bírt rá kiskorú lányokat.


Tíz év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki 2012 és 2014 között különféle szexuális cselekményekre bírt rá kiskorú lányokat – közölte a törvényszék szóvivője.

Gyimesi Kinga közlése szerint a bíróság két rendbeli szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt döntött a tíz évnyi büntetés mellett. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett – mondta a szóvivő.

Mint az a vádiratból kiderül, a férfi 2010 nyarán házasodott meg, s még ugyanebben az évben megszületett első, majd 2013 tavaszán második gyermekük – egy fiú és egy lány -, de a kapcsolat hamar tönkrement. A vádlott felesége 2014 februárjában lányukkal együtt elköltözött, a fiú pedig apjánál maradt az egykor közös lakásban, a Pest megyei Úriban. 

[htmlbox BDT]

 

A férfi szexuális érdeklődése már 2012-től a 12 év alatti lányok irányába fordult, ezért nemi vágyának felkeltése, illetve kielégítése céljából éveken át több ismerős kislányt hívott át magukhoz, majd különböző módon molesztálta őket. A sértettek között a szomszéd családok néhány 8 és 11 év közötti lánygyermeke, kisfia játszópajtásai, valamint egyik ismerősének 15 éves lánya is megtalálható. 

A nagyobbacska lányt elvileg azért kérte el apjától a 2014. évi őszi szünet idejére, hogy míg ő dolgozik, vigyázzon a kisfiára, valójában azonban szexuális vágyait akarta kielégíttetni vele. A lányt egyebek mellett alkohol fogyasztására beszélte rá, s szexuális kapcsolatot is létesített vele. A történtekre úgy derült fény, hogy a gyerek később mindent elmondott az édesanyjának.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Több mint 500 millió ember adatait szerezték meg a Facebooktól
2021. április 9.

Több mint 500 millió ember adatait szerezték meg a Facebooktól

Több mint félmilliárd Facebook felhasználó, személyes adatai kerültek nyilvánosan hozzáférhetővé az interneten, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiacég nem védi tökéletesen a hatalmas információs adatbázisát.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatos adatkezelés
2021. április 9.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatos adatkezelés

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) és az európai adatvédelmi biztos (EDPS) közös véleményt fogadott el a digitális zöld tanúsítványra (vakcinaútlevél) vonatkozó javaslatokról.